2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Vučić a harmadik oltásról szóló döntést sürgeti

Jelenleg 1,3 millió adag védőoltás áll rendelkezésre

A napokban a szakértők és a sajtó is elsősorban az immunizáció kérdésével foglalkozott. Mindenekelőtt azt elemezték, kinek és mikor kellene megkapnia a védőoltás harmadik adagját, és miként lehetne oltásra ösztönözni azokat, akik nem vették fel a védőoltást. Ana Brnabić kormányfő néhány napja azt mondta, a nemzeti immunizációs testület július vége előtt megfogalmazza ajánlását a harmadik oltás tekintetében, majd ennek alapján az egészségügyi válságstáb augusztus 1-jén foglal állást, míg Darija Kisić Tepavčević epidemiológus kedden közölte, hogy a kollektív immunitással összefüggésben a harmadik oltásnál sokkal fontosabb azok immunizálása, akik eddig a vakcina egy adagját sem kapták meg.
Aleksandar Vučić államfő szerint „hamarosan meg kell kezdeni beadni a harmadik adag védőoltást, hiszen egyesek lassan 6-8 hónapja vették fel a második adag vakcinát". Az elnök csütörtökön ennek kapcsán arra kérte az epidemiológusokat és az egészségügyi minisztérium képviselőit, mielőbb döntsenek a harmadik oltásról, arról, hogy az mikor lesz aktuális, valamint arról, hogy indokolt lenne-e „keverni" a különböző védőoltásokat.
Vakcina van elegendő, jelenleg 1,3 millió adag áll rendelkezésre, tette hozzá Vučić, mondván, a védőoltások szavatossága nem jár le egyhamar, nem ezért sürgeti az oltást.
Azt is bejelentette, hogy októbertől a Moderna védőoltása is rendelkezésre áll majd, valamint azt is, hogy néhány napon belül elkészül a Szputnyik V első adagjának Szerbiában előállított sorozata, továbbá azt is, hogy napokon belül már Szerbiában is ampullákba töltik a Sinopharm vakcináját, majd egy hónap múlva az említett gyártó szerbiai vakcinagyárának az alapkövét is lehelyezik.
– Az immunizációtól függ, hogy be kell-e ismét zárni az országot. Ha bezárjuk, megáll a gazdaság, akkor pedig nem lesz fejlődés és a bérek sem növekedhetnek. Ha valaki nem akarja felvenni a védőoltást, legalább hallgasson, és ne veszélyeztesse az összeesküvés-elméletek terjesztésével mások életét. Egyes Covid-páciensek gyógykezelése akár 100 ezer euróba is kerülhet. Nem igaz, hogy az egészségügyi biztosítás az ilyen nagyságrendű költségeket is fedezi. Több orvos is mondta már, hogy a fizettessük meg a kezelés költségeit azokkal, akik felvehették volna a védőoltást, ám ezt nem tették meg, de egyelőre nem bólinthatok rá egy ilyen intézkedésre – fogalmazott Vučić.
A védőoltás a bizonyos társadalmi csoportok számára való kötelezővé tételével kapcsolatban Vučić megismételte, hogy jelenleg nem támogathatja a diszkriminatív jellegű intézkedéseket, ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem döntenek másként.

156 új fertőzött – 1 elhunyt
A tegnapi járványjelentés szerint egy nap alatt 8618 koronavírustesztet végeztek el, ebből 156 eredménye volt pozitív (1,8 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 1 Covid-páciens hunyt el, 7078 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,99 százalék. Kórházakban 289 Covid-pácienst kezelnek, 7-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége. Vajdaságban előző nap 26 új fertőzést jegyeztek, ebből 10-et Újvidéken.