2021. szeptember 22., szerda

A rendőrök csak tétlenül nézték

Újbelgrádban a polgárok a lakhelyük zöld területének megőrzése mellett tüntetnek

Újbelgrádban, a 37-es Blokkban a lakosok már huzamosabb ideje tüntetnek a lakóhelyükön tervezett építkezési munkálatok ellen. Azt állítják ugyanis, hogy a készülő hatalmas objektum le fogja terhelni a környék infrastruktúráját, és azzal hogy jóformán várként körbeöleli majd a régi épületeket, jelentős zöld területet foglal el, rontja a környéken élők életminőségét. Csütörtökön az építkezés beruházója által felbérelt magánbiztonsági őrök jelentek meg, hogy „jobb belátásra bírják" a tiltakozó lakosokat, és így lehetővé tegyék a munkálatok folytatását.
A Nem adjuk Belgrádot! mozgalom által közzétett videofelvétel szerint, több tucat biztonsági őr védőfalat képezve szorította ki a mintegy harminc polgárt az építkezés kapujának környékéről. A polgárok azonban nem adták fel, volt aki a kapuban feküdt az aszfaltra, mások az utcán állták el a teherautók útját. A helyszínen megjelentek a rendőrök is, ám félrevonulva, tétlenül figyelték a biztonsági őrök és a lakosság közötti lökdösődést, vitát. Nem avatkoztak be, még akkor sem, amikor a polgárok a segítséget kértek tőlük.
A polgárok aggodalmukat fejezték ki a helyzettel kapcsolatban, hiszen a rendőrök csendben figyelték, ahogyan a biztonsági őrök közterületen, a járdán és az úttesten próbálják megrendszabályozni a polgárokat.
A mozgalom rámutatott, a városvezetéstől ígéretet kaptak, hogy leállítják az építkezést, ám a város határozatát a beruházó már kétszer is megszegte. Mint arra az N1 televízió rámutatott, a 37-es Blokk lakóinak küzdelme már huzamosabb ideje tart, legutóbb a városvezetéstől kapott ígéret után több hétig lenyugodtak a kedélyek, ám szerda este újra az utcára vonultak, rövid időre leállították a Milutin Milanković sugárúton a forgalmat is, hiszen a beruházó munkagépekkel jelent meg az építőhelyen.
A lakók értetlenül állnak az eset előtt, hiszen a legutóbbi (június 23-ai) tárgyalás eredményeképpen a lakók képviselői a városvezetők és a beruházó abban állapodtak meg, hogy leállítják a munkálatokat, miközben a legnagyobb forróságban szerdán megjelentek a munkagépek.
Amíg a lakók az életkörülményeik minőségének megőrzéséért küzdenek, a beruházó osztrák Durst vállalat képviselője az állítja, rendelkezik az építkezéshez szükséges minden engedéllyel. Ezt Goran Vesić, Belgrád város polgármester-helyettese is megerősítette.
A beruházó egyébként felajánlotta a tárgyalások során, hogy csökkenti a tervezett épület magasságát, tiszteletben tartva a 2016-es városrendezési tervet, ha a város kártéríti őket. Miután a lakók azt szeretnék, ha az adott helyen zöld terület maradna, vagyis nem épülne semmi, nem sikerült megállapodásra jutni. Vesić akkor türelemre intette a feleket, addig amíg nem találnak közös megoldást a problémára.
A szerdai és mai tüntetés után azonban Vesić sajnálatát fejezte ki, hogy a beruházó mégis úgy döntött, folytatja a munkálatokat, nem várta meg, hogy közös megoldást találjanak. Facebook-bejegyzésében rámutatott, hogy az építésügyi minisztérium a lakosság részéről érkezett panaszt követően határozatot hozott, amit a napokban el is küldtek a városnak. A polgármester-helyettes kiemelte, amit kézhez veszi a minisztérium döntését, nekilátnak a probléma megoldásának. Arra kérte a polgárokat, hogy békésen és méltóságteljesen fejezzék ki véleményüket, a beruházót pedig arra szólította fel, hogy az eljárás végéig ne folytassa a munkálatokat.