2024. március 29., péntek

Várhelyi: Idén két újabb klaszter megnyitására számíthat Szerbia

Az Európai Unió fel kívánja gyorsítani bővítési politikáját, ami Szerbia számára két újabb klaszter megnyitását jelenti még az idei évben – üzente Várhelyi Olivér, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosa a Szerbia és az EU – a csatlakozási tárgyalások fejlesztésének támagotása elnevezésű konferenciára küldött írásbeli megnyilatkozásában. A Beta tudósítása szerint Várhelyi hangsúlyozta, hogy a bővítési politika az EU tevékenységének középpontjában marad, és az erre irányuló tevékenységét fokozni fogja. 

Várhelyi megismételte, Szerbia kulcsfontosságú szerepet tölt be a régióban és Európában is, és hogy a Nyugat-Balkán az EU egyik legnagyobb prioritása.

– A pandémia alatt ez megmutatkozott, hiszen az unió a Nyugat-Balkáni partereihez úgy viszonyult, mint a jövendőbeli tagállamokhoz, a régióba 3,3 milliárd euró értékű támogatást küldött.

A biztos ugyanakkor bejelentette, hogy az EU a gazdasági felépülésben is támogatja a régiót. Az IPA 2 projektum által 2014-2020 között Szerbia 1,5 milliárd euróhoz jutott, és további 900 millió eurót regionális projektumokra. Ennek 40 százaléka a jogrendszer megreformálására, további 40 a gazdasági és társadalmi fejlődésre, valamint a fennmaradó 20 százalék rendkívüli esetekre.