2024. április 20., szombat

Fókuszban a betyárhagyományok

Vasárnap Rózsa Sándor Fesztivál Hajdújáráson

Birkapörkölt-főző verseny, betyárpróbák, csónakázás és egyéb programok várják azokat, akik vasárnap, július 18-án ellátogatnak Hajdújárásra az ötödik Rózsa Sándor Fesztiválra. A rendezvényről Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség tanácsának elnöke nyilatkozott lapunknak.


– Tavaly az utolsó pillanatig reménykedtünk abban, hogy meg tudjuk rendezni a Rózsa Sándor Fesztivált, de sajnos a járványhelyzet miatt nem tudtuk megtartani a rendezvényünket. Az idei programban a megszokott kínálat szerepel. Lesz birkapörkölt-főző verseny, amelyen értékes nyeremények várják a legjobbakat, míg a betyárpróbán a Rózsa Sándor első betyárja címet elnyerő versenyző szintén jutalomban részesül. Minden évben értékes nyereményeket tudtunk átnyújtani a legjobbaknak, többek között subát, Bohos-ostort. A gyermekeket különböző foglalkozásokkal várjuk, és természetesen csónakázás is lesz, amelynek keretén belül Rózsa Sándor szigetét látogatjuk meg a Ludasi-tavon. Aki egy jót akar szórakozni, valamint finomakat enni és inni, nem bánja meg, ha vasárnap Hajdújárásra látogat. Élőzene is lesz, a nagyérdeműt a helybeli Piros Ingesek zenekar szórakoztatja majd. A rendezvény helyszíne a Ludasi-tó partja, a Palics–Ludas Közvállalat látogatóközpontja, az egykori Szúnyog-csárda környéke, ahova a rohanó életmód miatt mi, falubeliek is csak nagyon ritkán látogatunk ki, pedig egy nagyon szép helyszínről van szó, ahova, úgy érzem, érdemes lenne időnként kimenni – fogalmazott Sövény Rudolf. A program 9 órakor kezdődik, a főzőverseny és a betyárpróba eredményhirdetésére pedig 14 órakor kerül sor.


A fesztivál esetében egy fiatal rendezvényről van szó, amelynek még nincs kialakult közönsége, de beszélgetőpartnerünk szavai szerint ennek ellenére a környéken sokan ismerik és várják már, és folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon. Mint megtudtuk, az elmúlt években 500–600 fő látogatott ki a programokra, amivel a szervezők az idén is elégedettek lennének, tekintetbe véve, hogy a környéken szinte egymást érik a különböző programok.
A Rózsa Sándor Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő főzőversenyre továbbra is várják a jelentkezőket. Az érdeklődők csütörtökig a 061/152-3746-os telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat.