2021. szeptember 27., hétfő

Ellenőrökre támadtak egy autóbuszban

A 77-es számú belgrádi városi autóbuszon két ellenőrt támadtak meg – írja a B92 hírportál.

A Kenkart vállalatának közleménye szerint, amely nemrégiben váltotta le a Bus-plus céget, az ellenőröket egy jeggyel nem rendelkező utas támadta meg.

Az utas, akinek nem volt jegye, elutasította az együttműködést az ellenőrökkel, akik ezt megelőzően lehetőségként felajánlották, hogy vásároljon külön jegyet. Miután ezt is elutasította és nem engedte, hogy az ellenőrök kiírják számára a büntetést, elvették tőle az utazási igazolását, az utas pedig elutasította a büntető cédula átvételét – áll a vállalat által kiadott közleményben.

Ezt követően az utas felvételezni kezdte az ellenőröket és követte őket, miközben azt mondogatta, hogy eltulajdonították tőle a kártyáját, majd az egyik ellenőrt többször megütötte a fején, a nyakán és az orrán, miközben a ruháját is rángatta.

A rendőrség azonnal beavatkozott és a mentők is a helyszínre érkeztek, a sebesült ellenőrt pedig a Katonakórházba szállították, ahol jelenleg is tartózkodik és vizsgálatokat végeznek rajta, hogy megállapíthassák a sérülés súlyosságát – derül ki a közleményből.

A vállalat felszólította a polgárokat, hogy ne támadják meg az ellenőröket, hanem békés úton igyekezzenek elrendezni a városi autóbuszokban kialakult helyzetet.

Az ellenőrök a kollégáink, olyan emberek, akik mindennap ki vannak téve a támadásoknak és a stressznek. Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük őket a törvények keretein belül – szögezték le a közleményben.