Kudarccal és teljes kivonulással ér(t) véget majdnem két évtized után a külföldi katonai intervenció Afganisztánban. Ezúttal az Egyesült Államok és szövetségesei, köztük NATO-tagok próbálkoztak rendet tenni (ENSZ felhatalmazással) a közép-keleti országban. Eredetileg azért vonultak be oda 2001 őszén, hogy szétzúzzák az elképesztő brutalitásáról, véres megtorlásairól és drákói szigoráról elhíresült tálib rezsimet, amely menedéket biztosított az al-Kaida terrorhálózat tagjainak, és egy ideig a vezetőjének, Oszama bin Ladennek is.
Az al-Kaida azért került a célkeresztbe, mert – Washington szerint – 2001. szeptember 11-én emberei rombolták le New Yorkban a Világkereskedelmi Központ két felhőkarcolóját, több ezer ember halálát okozva. Az amerikai haderő és segítői válaszként sebtében kisöpörték a tálib főurakat és erőket a hatalomból, majd 2001 novemberében bevonultak Kabulba. Rövid idő alatt egy bábkormányt segítettek hatalomra, amely azóta is létezik.
Senki sem tudja meddig még, de valószínűleg már nem sokáig. A tálibok ugyanis megint átvehetik a hatalmat, de legalábbis kulcsfontosságú szerephez juthatnak az ország irányításában. A fanatikus iszlamisták erről állítólag már tárgyalnak is a kabuli vezetéssel. Ha ez igaz, a kormány kénytelen lesz alkut kötni velük. Már ha valamicskét meg akar őrizni jelenlegi soványka hatalmából.
Más választása nincs, hiszen egyedül képtelen elbánni az ellenséggel. Megpróbálhatja, de abból véres polgárháború kerekedhet, rengeteg halottal. Az eddiginél is nagyobb tűz alakulhat ki az országban, és nem igazán látni, ki fojthatná el a lángokat. Talán Kína, amely máris arra készül, hogy betöltse azt a politikai űrt, amely az amerikaiak és társaik távozásával keletkezett. Persze annak súlyos ára lenne.
Az idegen csapatok zöme már kivonult az országból, a NATO-vezette nemzetközi haderő (ISAF) pedig már 2014. december 28-án hivatalosan befejezte afganisztáni harci küldetését. Igaz, egy szerződés értelmében 2015 januárjától összesen 12 500 külföldi katona még Afganisztánban maradt, de már csak a békés átmenet megszervezéséhez nyújtottak segítséget. Főleg a helyi biztonsági erők kiképzésére, támogatására és tanácsadásra szorítkoztak.
Többségük az Egyesült Államok hadseregéhez tartozott. Ám a más nemzetiségű segítőikhez hasonlóan a napokban ők is távoztak. Azok a kevesek, akik még maradtak, legkésőbb szeptemberig hazatérnek.
Alighanem keserű szájízzel, hiszen szinte semmi sem valósult meg a politikai megbízóik által korábban hangoztatott célkitűzésekből, grandiózus tervekből. Az ISAF segítségével sikerült ugyan hatalomra segíteni egy Amerika-barát kormányt és meggyengíteni az al-Kaidát, sőt bizonyos eredményeket is sikerült elérni több területen (az oktatásban, egészségügyben, távközlésben és a nők jogainak érvényesítésében), ám az ország és a gazdaság továbbra is romokban, a túlélést pedig főként külföldi segélyek biztosítják. A lakosság életminősége sem sokat javult az intervenció előtti időszakhoz képest, a biztonsági és humanitárius helyzet is katasztrofális. A demokratikus viszonyok kialakításáról pedig már senki sem beszél, jóllehet ez is a sokszor ismételt külföldi (elsősorban washingtoni) ígéretek, prioritások között szerepelt.
A tálibok is megúszták. Ráadásul úgy, hogy 2001-es bukásuk óta folyamatos harcot vívtak az ötven országból érkezett idegen fegyveresek (akiknek létszáma olykor elérte 140 ezret) és a mintegy 350 ezer afgán katona, illetve rendőr ellen. A dzsihadista lázadók a folyamatos küzdelmekben hatalmas területeket vontak ellenőrzésük alá. Előrenyomulásuk az utóbbi napokban egyre látványosabb. (Az afgán–tádzsik határon például már a vámszedést is ők intézik.) Nagy kérdés, hogy az amerikaiak által kiképzett és felfegyverzett afgán biztonsági erők meddig bírják tartani a frontot velük szemben. Alighanem már csak rövid ideig.
A harc kilátástalanságát és a külföldi erők afganisztáni „szerepvállalásának” értelmetlenségét már régen felismerték a kívülállók. Washington azonban sokáig halogatta beismerni a kudarcot és a vereséget. Az újraválasztásban reménykedő Donald Trump amerikai elnök 2019-ben azonban már többször utalt rá, hogy kivonja hazája mindegyik katonáját Afganisztánból (és Szíriából is). Korábban is elutasította az USA részvételét a – mint mondta – soha véget nem érő háborúkban.
A terv megvalósítása, legalábbis Afganisztán esetében, Trump hivatali utódjára maradt. Joe Biden az idén áprilisban jelentette be a teljes csapatkivonást. (Akkor még szeptember 11-ei határidőt szabott meg, ám a minap már azt üzente, hogy augusztus 31-én ér véget az amerikai katonai küldetés Afganisztánban.)
Nem az Egyesült Államok az első, amely dolgavégezetlenül, egy csúfos vereség főszereplőjeként távozik az 1747-ben létrejött modernkori Afganisztánból. Abból az országból, amely létezése óta számtalan belső (törzsi) háború és több külső katonai intervenció helyszíne volt már. Az idegen hódítóknak azonban nem sikerült tartósan és biztonságosan berendezkedniük a területén.
A XIX. században, amikor Afganisztán a cári Oroszország és a Brit Birodalom ütközőzónájának számított, egyikük sem tudta leigázni. Pedig London nagyon szerette volna tartósan a saját fennhatósága alá vonni. A múlt században a Szovjetunió népi demokráciát akart építeni Afganisztánban, de nem sikerült neki. Az 1979-ben kezdett megszállást ugyanis súlyos (vér)veszteségek után 1989-ben be kellett fejeznie. Az ezredforduló után Washington is a saját képére akarta formálni a területet. A terrorizmus elleni harcnak és demokráciaexportnak álcázott kísérlete azonban meghiúsult.
Az inváziók, a külső „segítségnyújtás” és a belső ellenségeskedés miatt az utóbbi bő negyven évben senkinek sem sikerült tartós békét, nyugodt életfeltételeket teremteni a 38 millió lakosú országban. A 2001-ben kezdődött legutóbbi háborúban összesen legalább 170 ezer civil és (hazai meg külföldi) katona, illetve tálib halt meg. (Más források szerint kétszer ekkora lehet az emberveszteség). Az Egyesült Államok 2442 katonája és a civil biztonsági szolgálatok több mint 3800 tagja nem tért haza élve Afganisztánból. Rajtuk kívül a nemzetközi koalíció 1144 katonája is elesett.
A háború, amely a leghosszabb volt az USA történetében, csaknem 3200–4000 milliárd dollárt emésztett föl. Az összeg nagyobb részét, 2260 milliárd dollárt Washington költötte Afganisztánra (a katonákra, az ottani kormányra és a segélyekre), ám a pénzből csak egy kevéske hasznosult az eredeti szándéknak megfelelően. A többi szó szerint füstbe ment, jobb esetben a korrupt helyi hivatalnokok lopták el.
