Az idén ismét fesztiválozni mentünk Rtanjba. Tavaly csakis turisztikai céllal látogathattuk meg a rendezvényt. A vicces az volt, hogy néhány szervező, törzsfesztivál-látogató is ott volt a Mount of Artan rendezvény tervezett ideje alatt. Beszélgettünk picit arról, milyen lesz majd jövőre, remélhetőleg zenekarokkal.
Az apró szerbiai településre ebben az évben ismét a fesztivál miatt mehettünk. Talán félezren lehettek ott azon a pár napon, de így is sokkal több volt a látogató, mint az előző években. A Mount of Artan egy független rendezvény. Az önkormányzat állítólag valamilyen minimális támogatással segít a szervezőknek, de valójában a fesztivál a póló, a plakát, az étel-ital eladásokból tartja fenn magát. Persze a szolgáltatásokról számlát senki nem kap. Én ez ellen nem is emelném fel a szavam, mert a rendezvény teljesen ingyenes, a zenekarokat, a kihangosítást és sok más egyebet pedig valahogy ki kell fizetni. Teszem hozzá, ezen a vidéken egyébként sem szoktam számlát kapni, illetve amikor kaptam, az a klasszikus békebeli blokk volt, amire kézzel ráírták az eladott termékek árát és a cetli alján szépen golyóstoll segítségével kiszámolták a végösszeget. Az ilyen rendszerek hátrányait egyébként éreztem a saját bőrömön is. Több helyen is megeshet velünk, hogy a sör délelőtt 80, estére pedig már 150 dinárba kerül. A kaja csütörtökön 200, majd ugyanaz az adag vasárnapra már 450 dinár.
Visszatérve a rendezvényhez, a Mount of Artan egy rétegfesztivál-koncepciót valósít meg. Egy adott célközönséghez szól, meghatározott kulturális értékrendszert népszerűsít, közösséget épít. A rendezvényen nem nehéz jó beszélgetést kezdeményezni olyan témákról, mint az anarcho-szindikalizmus, társadalomépítés és -elhagyás, természetjárás, pszichedelikus élmények, emberi esélyegyenlőség, társadalmi aktivizmus. A fesztivált lassan huszadik éve tartják meg, aki egyszer volt már ott, általában visszajár.
(Fotó: Ótos András)
A fesztivál első éjszakáján megkérdeztem Goran Lončarevićet, a rendezvény megálmodóját és főszervezőjét, „amúgy mi a helyzet?”. Elmondása szerint minden szuper, ismét együtt vagyunk, barátkozhatunk, zenét hallgathatunk, viszont több vendég jött a vártnál, emiatt nehezen bírják kapacitással. A rendezvény szervezői nem győzik a sok munkát, ki sem tudnak mozdulni a pult mögül, pedig a rendezvényt kedvtelésből szervezik, ők is szeretnek koncertet nézni. Szóba kerültek az igazi problémák is. Goran elmondta, utoljára van ezen a helyszínen a fesztivál. Valami beruházó felvásárolta a területet, ahol a rendezvényt tartják, és már jelezték a szervezőknek, jövőre ezen a helyen idegenforgalmi létesítmény épül. Abszurd módon ez a rendezvény volt az, ami a rtanji ezoterikus őrület előtt már megalapozta az idegenforgalmat. Jó tíz évvel ezelőtt a településen egy délután 5–8 óra között működő üzlet, valamint egy elhagyatott hegymászóotthon árulkodott még csak a civilizációról. Emellett volt még ez a fesztivál. Hát nem túl felemelő hírek, mindenesetre Goran azt mondta, valahogy majd megoldják. Legfeljebb kimegy a rendezvény az erdő szélére, kérnek áramot egy helybélitől, mert a fesztiválnak mennie kell, bármi is történik.
A fesztiváloknak egész más típusa az újvidéki EXIT fesztivál. Ez már a modern élet produktuma. A felgyorsult, posztmodern, instant életstílusé. Mindent akarok, nulla erőbefektetéssel, most azonnal, legtöbbet, legjobbat, legolcsóbban, legrövidebb idő alatt és egyszerre. Ezek a rendezvények már nem a közösség-kovácsolásról, közönség-találkozásról szólnak. Ezek kereskedelmi gépezetek, ahol a profit a lényeg és semmi más. Jellemzőjük, hogy úgy szeretnék magukat eladni, mintha az egyszerű üzleti célokon kívül valami mást is nyújtanának. Ez viszont csak látszat.
A vegyes fesztiváloknak leginkább Európában van hagyományuk és igen közeli rokonságban állnak a falusi vurstlival, a különféle rurális népünnepélyekkel. A vegyes fesztiválok egyik modern úttörője a budapesti hajógyári szigeten megrendezésre kerülő Sziget fesztivál volt. Minden fesztivál valamiféle népünnepély is egyben. A Sziget annak idején a vasfüggöny felgördülését, a kelet és nyugat között fennálló falak leomlását, az idealisztikus szép új globalizált világot hivatott ünnepelni, ahol mindenki szabad és mindenki egyenlő. A rendezvény azt akarta bizonyítani, hogy hét nap alatt a legnagyobb kulturális, vagy bármilyen ellentétek is kibékíthetőek egy kis beszélgetéssel. Erre pedig kell egy hét együttlét.
Az újvidéki EXIT a szerbiai sziget. A rendszerváltásnak, illetve a rendszer elleni tüntetéseknek köszönheti létrejöttét. Az elmúlt húsz évben viszont sok minden megváltozott. A Sziget fesztivált mára már eladták, mert a szervezőknek elege lett a veszteségekből. Az utóbbi években már állítólag nyereséges, viszont nyomaiban őrzi emlékét annak, ami annak idején volt. Az EXIT szervezői szintén kénytelenek voltak kompromisszumokat kötni, politikai értelemben is. Az ellenzéki, demokratikus értékekért kiálló rendezvény pont úgy viselkedik, mint a jelenlegi kormány, valamiről beszél és egészen mást csinál. Sorra lehetne venni az utóbbi évek ellentmondásait, de minek, mikor az idei 20. EXIT is bővelkedett ezekben.
|
Ön miért tartja fontosnak a nyári fesztiválokat? Remek kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mindenkinek – 31% Élőben hallhatjuk a legjobb zenészeket és zenekarokat – 6% Találkozhatunk rég nem látott barátainkkal, ismerőseinkkel – 13% Rendkívül fontos közösségépítő szereppel bírnak – 8% Nem szeretem és nem is tartom fontosnak a nyári fesztiválokat – 42% |
A járvány ideje alatt az EXIT szervezői külön figyelmet fordítottak arra, hogy emlékeztessenek mindenkit a járványügyi előírások betartásának fontosságára. Aztán amikor jött a mostani év, az egykori válságstáb tagjai neheztelő véleményének ellenére is megtartották a fesztivált. Az idei EXIT egy dupla mankóval közlekedő rendezvény volt idén, ami melegágya lehetett a járványterjedésnek. Maszkot bent nem lehetett látni, távolságot senki sem tartott, tömegnyomorból nem volt hiány. Persze, elvileg biztonságos pont volt a rendezvény, mert csak olyan vehetett részt, aki felvette a védőoltást, illetve birtokolt negatív teszteredményt. Ami a felhőtlen hangulatot illeti, rendőrből idén nem volt hiány. Az ember néha már azt hitte, valami társadalmi kísérlet részese, ahol azt kutatják, vajon feszélyezve érzi-e magát a látogató a nagyszámú rendőri jelenléttől. A beígért fellépők közül sokan elmaradtak. Ebben a legelszomorítóbb az volt, hogy ezt az információt a szervezők pár órával a fellépések előtt közölték a látogatókkal. A helyzet fokozásához járult hozzá, hogy amíg a szervezők az előadók hirtelen megjelenő betegségére hivatkoztak, a fellépők a Facebook-profilukon azt közölték, hogy jó egészségnek örvendenek, és azért nem lépnek fel, mert nem lettek kifizetve.
A fesztiválok még a járványhelyzet mellett is kihívásoknak vannak kitéve. Pedig ennek a világnak legalább akkora szüksége lenne most is egy hét együttlétre, mint annak idején, a szocialista rendszer megszűnésekor.
