2024. április 20., szombat

Đerlek: Növelnünk kell a beoltottak számát a nyár folyamán

Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára ma kijelentette, hogy szükséges lesz a nyár folyamán megnövelni az immunizáltak számát, különösen a fiatalok körében – írja a Vajdasági RTV.

Nem használtuk ki az alkalmat, de még nem is késtünk el. A fiatalok körében még mindig habozás tapasztalható, hogy jobb felvenni az oltást, vagy esetleg csak kiheverni a koronavírust. Tapasztalataink alapján nem ez utóbbi a jó döntés. Beszélgetni kell velük, mert nincs elegendő ismeretük, és ki kell hangsúlyozni az oltások jelentőségét a különféle betegségek megszüntetésében – mondta Đerlek.

Elmondta, hogy jó döntés volt összehívni a válságstáb ülését, hogy áttekinthessék a jelenlegi járványhelyzetet.

Jelenleg a Nap megakadályozza a vírus terjedését, de nagyon gyorsan eljön az ősz. Növekszik a fertőzöttek száma és már az új, delta variáns által okozott eseteket is jegyeztünk, amely csak most fogja megmutatni igazi erejét – magyarázta Đerlek.

Véleménye szerint van mód arra, hogy az emberek megkomolyodjanak és többet oltakozzanak, annak ellenére, hogy sokan, akik nem akarják felvenni az oltást az Alkotmányra és az emberi jogokra hivatkoznak.

Mindenkinek van joga a döntésre, de nincs joga másokat veszélyeztetni – jelentette ki Đerlek.