2024. március 28., csütörtök
KARBONVÁMOK

Ökológiai vagy protekcionista intézkedés?

Azok az országok, melyek protekcionista intézkedések révén előbb megerősödtek, majd versenyképes gazdaságot építettek fel, idővel a liberalizáció és a fenntartható fejlődés legnagyobb szószólóivá válnak. Az Európai Unió a saját tagjainak ingyen hiteleket biztosít a nehézipari környezetszennyezés fékezésére, azzal a magyarázattal, hogy így kívánja megállítani a nehézipar EU-n kívülre telepítését, a CBAM bevezetésével ugyanakkor elsősorban a saját érdekeit védi.

Azzal az ambiciózus tervvel összhangban, mely szerint az EU tagállamainak 2050-ig 50-55%-kal kell csökkenteniük a CO2-kibocsátást 1990-hez képest, az Európai Parlament márciusban javasolta az EU határain érvényesítendő karbonvámok rendszerének (Carbon Border Adjustment Mechanism –CBAM) bevezetését, amivel illetékekkel sújtanák a harmadik országokból érkező egyes termékeket.

A magyarázat szerint a mechanizmus bevezetésére azért van szükség, mert a karbonsemlegességet nem lehet a tervezett arányban megvalósítani, ha a termelés az EU-ból átvándorol olyan országokba, melyekben enyhébbek a károsgáz-kibocsátási rendelkezések.  A jelentős CO2-kibocsátással készülő importtermékekre kivetett vámokból az európai zöld megállapodás néven ismert dokumentum céljainak megvalósítását segítenék. Felmerül azonban a kérdés, vajon a protekcionista (a külgazdaság hatásai elleni védekezést szolgáló) intézkedések példájaként jelenik-e meg ez a mechanizmus. A javasolt CBAM mechanizmus alkalmazásával védővámokat vezetnek be mindazokra a termékekre és nyersanyagokra, melyeket felölel az EU Kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS), és 2023-ig illetékeket vezetnek be az elektroenergetikai szektorra, valamint a nagy energiafogyasztású ipari ágazatok termékeire (cement, acél, alumínium, papír, üveg, vegyszerek, műtrágyák).

Ismeretes a gyakorlat, hogy azok az országok, melyek protekcionista intézkedésekkel előbb megerősítették, majd versenyképessé tették saját gazdaságukat, idővel a liberalizáció és a fenntartható fejlődés leghangosabb támogatói lesznek. Ugyanezek az országok, melyek a fosszilis tüzelőanyagok kiaknázására alapozták fejlődésüket, és amelyek a leginkább felelősek a nagy mennyiségű károsgáz-kibocsátásért, ma, amikor a fosszilis tüzelőanyag-tartalékokat már kiaknázták, új standardokat állítanak fel, és különféle mechanizmusokra támaszkodnak, mint amilyen a Just Transition Mechanism (JTC) , és alapot is létrehoztak az átállást legnehezebben viselő államok számára. Németország például sikerrel zárt egy ilyen folyamatot már néhány évtizeddel ezelőtt: az 1960-as években indította a szerkezeti reformokat azokban a régiókban, melyek a szén- és acélgyártásra támaszkodtak.

Nem kétséges, hogy az EU a JTC és más mechanizmusok, pénzalapok segítségével megkönnyíti az átállást a saját tagjai számára, viszont a harmadik országok nem számíthatnak ezekre az eszközökre, és nincs is technológiailag konkurens iparuk. Például a három legnagyobb exportőr Szerbiában a szendrői (smederevói) vasművek, a Tigar gumiabroncsgyár és a Bor Bányászati és Kohászati Központ. Energetikai szempontból intenzív, sok munkást foglalkoztató ágazatokról van szó, melyek a pótlólagos megadóztatással alulmaradnak az árversenyben. Nyomást gyakorolnak rájuk, hogy új technológiákba fektessenek, de nincsenek a számukra rendszerbeli támogatási mechanizmusok. Így kerülünk be ismét a fenntartható fejlődés és az általános társadalmi jólét bűvös körébe, miközben egyre mélyül a gazdagok és a szegények közötti szakadék. A Nyugat-Balkán kis országainak nyitott gazdaságai számára az ilyen és hasonló intézkedések bevezetésére tett javaslatok azt jelentik, hogy prioritásként kell tekinteniük az innovációkra, a rugalmas és diplomáciai hozzáállás fejlesztésére, mert a tranzíciós folyamatot csak így tudják a térség sajátosságaihoz igazítani.