2024. március 29., péntek

Hagyományos módon arattak

Szenttamáson dőltek a rendek, látványos volt az aratóreggeli-bemutató és három üstben főtt a pörkölt

Huszonnegyedik alkalommal tartották meg szombaton, július 10-én a hagyományos aratóünnepséget Szenttamáson. A rendezvény célja ezúttal is a régi aratási szokások megőrzése és a fiatalabb generációkra való átörökítése volt.
A Brasnyó-tanya melletti parcellán megtartott aratóversenyen hét vidéki és két helyi csapat mutatta be a valamikori aratás menetét, a kaszáláshoz szükséges felszerelést és az aratóreggeli összeállítását.
A rendezvény megnyitóján a csapatokat és a vendégeket Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere köszöntötte, aki elmondta, nagy megtiszteltetés a szenttamásiak számára, hogy ilyen sok érdeklődőt vonz a hagyományos aratás: − Ilyen módon ápoljuk a kultúránkat és hagyományainkat Szenttamáson. A szüreti ünnepségek jelentősek, mind a szerbeknek, mind a magyaroknak, és a községben élő összes nemzetiségnek, és mindez összeköt bennünket. Mi az önkormányzatban lehetőségeinkhez mérten eddig is és ezután is támogatni fogunk minden ilyen és hasonló kezdeményezést – emelte ki a polgármester.
Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság sok évre visszamenőleg támogatja a hagyományápoló rendezvényeket: − Terveink szerint amint ez a vírushelyzet elmúlik, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság támogatni fogja az ilyen jellegű rendezvényeket.
Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese kiemelte, hogy az ilyen rendezvények összehozzák a különböző generációkat: − Az elődeink iránti tisztelet megköveteli, hogy ismerjük, egykoron hogyan végezték a legnagyobb mezőgazdasági munkálatokat, milyen eszközökkel. Fontos ez attól függetlenül, hogy most már modern, gépesített módon zajlik a gazdálkodás.
Robotka Angéla, a Hagyományápolók Klubjának elnöke, a rendezvény fő szervezője lapunknak elmondta, idén igazából a 25. jubiláló aratóünnepséget kellett volna megszervezni, azonban a járvány miatt a tavaly elmaradt 24. rendezvényre került sor: − Szenttamáson nem aratóversenyről, hanem fesztiválszerű rendezvényről van szó, amelynek ünnepi jellege van. Szerintem minden csapat, aki eljött, és bemutatja, hogy hogyan arattak valamikor őseink, már eleve győztesnek számít. Az idős személyek ugyanis már kevésbé tudják követni és bemutatni a kézzel történő aratási folyamatot, a fiatalok pedig még tanulnak, így szükség van arra, hogy ötvözzük a két dolgot, mert a hagyományt tovább kell vinni, ápolni – fogalmazott Robotka Angéla.
Az aratóünnepségen jelen volt még Szenttamás testvérvárosának, Orosházának képviseletében Tóth Zoltánné és Gyapjasné Béres Enikő, a szenttamási községi tanács tagjai és a VMSZ helyi parlamenti képviselői.
Az aratók és a vendégek számára a jó hangulatot a Lajcsi-Laki duó biztosította.
(Az eseményről bővebben lapunk nyomtatott kiadványában kedden olvashatnak).