2024. március 29., péntek
FORMULA–E

A BMW a nevető harmadik

Minél közelebb vagyunk a Formula–E hetedik szezonjának végéhez, annál nehezebb átlátni, hogy ki lesz a világbajnok: a Brooklyn kikötője mellett kialakított pályán zajló duplafutamos New York ePrix első versenyét követően ugyanis az első 15 versenyzőt egy győzelemmel behozható pontkülönbség választja el a tabellán. Az első, szombati versenynapon tovább keveredett a pakli azzal, hogy az újonc Nick Cassidy szerezte meg a pole-t, aki a futam nagy részében őrizni is tudta a vezetést, noha Jean-Éric Vergne végig nyomás alatt tartotta. A hajrában aztán a francia támadást indított, a hajtűben bebújt Cassidy mellé, ám nem tudta időben befordítani az autóját: lesodródott az ideális ívről, belülről pedig mindkettőjük mellett elment Maximilian Günther a BMW-vel, aki így lesipuskásként szerezte meg FE-karrierje harmadik sikerét. Lucas di Grassi is profitált az esetből, aki így elcsípte a harmadik helyet, a Virginnél pedig nem alkalmaztak taktikai helycserét, pedig Robin Frijns visszaállhatott volna a tabella élére, ha Cassidy elengedi őt a negyedik helyért.

A szezon elején még előnyben lévő Mercedesek és Jaguarok mostanság kevésbé tündökölnek, az elmúlt hat futam során mindössze két pontot gyűjtő Nyck de Vries pedig ki is borult az újabb sikertelen verseny után: a Mercedes hollandja már nem az első, aki a bajnokság éllovasaival kiszúró időmérős rendszert tette felelőssé a gyengélkedésért, hiszen a szezont erősen kezdő pilótáknak a kvalifikációkon rendre az elsők között kellett kihajtaniuk, amikor a pálya a legkevésbé van felgumizva, így csak elvétve tudnak erős rajthelyet szerezni.

A világbajnokság állása: 1. Mortara 72 pont, 2. Frijns 72, 3. Vergne 68, 4. Rast 61, 5. Da Costa 60 stb.

WTCR

Dobogón a Zengő

A magyar versenyzők számára kiábrándítóan, a magyar csapat számára viszont reménykeltően alakult a túraautó-világkupa harmadik hétvégéje a spanyolországi MotorLand Aragón versenypályán. Az eddig illusztris felállásával is a mezőny hátsó traktusában szenvedő Zengő Cuprának Mikel Azcona egy második helyet szállított az első futamon – igaz, ezt nem teljesen önerőből tette, hiszen a spanyol a 9. helyre kvalifikálta magát, és a fordított rajtrácsos szabály miatt startolhatott a nyitófutamon az első sorból, ahonnan végül meg is őrizte pozícióját Gabriele Tarquini mögött. A második versenyen a belga Fréderic Vervisch aztán már az erőből megszerzett pole-ból indulva jegyezte az Audi idei első győzelmét. Michelisz Norbert az első futamon 7. lett, a másodikon azonban defekt miatt félreállt, de még rosszabbul járt az előző hétvégén győztes Tassi Attila, aki egy 15. hellyel és egyetlen ponttal javította számláját a hétvégén, amelyen a Hondákat sújtotta leginkább a teljesítménykiegyenlítés.

A bajnokság állása: 1. Vernay 82 pont, 2. Ehrlacher 74, 3. Muller 67, 4. Urrutia 60, 5. Tarquini 58 stb.

FORMULA–1

Rutinos párossal szemez a Williams

A Williams F1-es csapata az elmúlt években a mezőny sereghajtójaként tett szert negatív hírnévre, üléséért a versenyzők sem kapkodnak – a hanyatlás időszakában a szponzori háttérrel érkezőket részesítették előnyben, na meg a Mercedesszel meglévő kapcsolat nyomán megadták a tanulási lehetőséget George Russellnek, aki viszont jó eséllyel jövőre már továbbléphet az anyacsapathoz, míg Nicholas Latifi eddig nem tudott kitűnni mögötte. Miután a Williams család kiszállásával az istállóhoz új befektető és komoly anyagi tőke érkezett, idén megkezdődött a gyár és az emberi erőforrás fejlesztése, a vezérigazgatói székbe pedig a korábban a rali-vb-n a Volkswagent sikerre vezető Jost Capito ült. Az előrelépés idén már a pályán is látszik, jövőre pedig a hírek szerint a versenyzői felállást is felturbóznák, hiszen bennfentesek szerint a két tapasztalt versenyzőt, Nico Hülkenberget és Danyiil Kvjatot szemelték ki 2022-re. Hivatalos kommunikáció még nincs, ám idénre mindkét versenyző kiszorult a mezőnyből, Hülkenberg az Aston Martin, Kvjat pedig az Alpine tartalékpilótája lett, és egyikük sem tett még le a rajtrácsra való visszatérésről.