2021. szeptember 27., hétfő

Az Európa-barát elnök pártja nyerte a választást Moldovában

A várakozásoknak megfelelően Maia Sandu Európa-barát elnök pártja nyerte a vasárnapi előre hozott választást Moldovában a csaknem végleges eredmények szerint.

A leadott szavazatok mintegy 94 százalékos feldolgozottsága alapján a jobbközép Akció és Szolidaritás Párt 48 százalékot szerzett, míg a korábbi oroszbarát elnök, Igor Dodon vezette, kommunisták és szocialisták alkotta blokk (BECS) 31 százalékot.
A részvétel nagyjából 48 százalékos volt az Ukrajna és Románia közé ékelődött, 3,5 milliós egykori szovjet tagköztársaságban, amely Európa egyik legszegényebb országának számít.
„Remélem, ma véget ér ez a rendkívül nehéz időszak. Remélem, véget ér a tolvajok uralma Moldova felett. Az emberek hamarosan érezni fogják egy tiszta parlament, valamint annak előnyeit, hogy a kormány valóban foglalkozik a lakosság problémáival" – mondta Sandu az urnazárást követően.
Sandu az ország első női államfője, a tavaly novemberi választáson elsöprő győzelmet aratott Igor Dodon felett. Ahhoz, hogy ígéretéhez híven kellő keménységgel léphessen fel a korrupció ellen, át kell vennie az irányítást a parlamentben.
A nyugati orientációjú, korábban a Világbanknál dolgozó Sandu decemberben lépett hivatalba, és azonnal a kormány lemondását és előre hozott választások kiírását követelte. Decemberben le is mondott az oroszbarát Moldovai Szocialisták Pártjának (PSRM) támogatását élvező Ion Chicu miniszterelnök. Azonban a parlament később kétszer is elutasította Sandu jelöltjét a kormányfői tisztségre.
Az egykamarás törvényhozás 101 tagját közvetlenül, négy évre választják.
A legutóbbi, 2019. februári választáson a PSRM 35 helyet szerzett a 101 tagú törvényhozásban. A nyugatbarát Demokrata Párt 30, míg a korrupció, illetve szegénység elleni küzdelem jelszavával kampányoló, Európa-párti Most (ACUM) pártszövetség 26 mandátumhoz jutott.