2021. szeptember 22., szerda

Barátságok kiépítése, kapcsolatok fellendítése

A Magyar Nemzeti Tanács vendégeként észak-macedóniai küldöttség látogatott Vajdaságba, ahol iskolákat jártak körbe

A Magyar Nemzeti Tanács vendégeként Vajdaságba tett látogatást Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke, Snežana Milenkovska, a kruševói Naum Naumovski Borče Középiskola igazgatója, valamint az iskola szaktanárjai. A háromnapos tanulmányút során a küldöttség tegnap ellátogatott a törökkanizsai Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskolába és a szabadkai Vegyészeti–Technológiai Iskolát tekintették meg, ma pedig az óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolát járják körbe.

Jerasz Anikó

Ahogyan azt a szabadkai vendéglátás során Jerasz Anikótól, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökétől hallhattuk, a tanulmányút célja egyebek közt az, hogy a kruševói iskola Vajdaságban hasonló profilú intézményekkel alakítson ki kapcsolatokat:

– Nagyon fontos, hogy előremozdítsuk az tanintézmények közti kapcsolatot, hiszen az elkövetkezőkben ez a diákok érdekeit fogja szolgálni, legyen szó akár diákcsereprogramokról, vagy különböző rendezvényekről, fesztiválokról. Mindenképpen szeretnék azt, hogy a macedóniai tanulók ellátogathassanak ide Vajdaságba, ezekbe az intézményekbe, de a mi fiataljaink is elmehessenek oda és újabb barátságok, ismeretségek jöhessenek létre. Az MNT-nek évek óta nagyon jó az együttműködése a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetével és az iskolával. Az elmúlt időszakban megvalósult programokat szeretnénk bővíteni azzal, hogy vajdasági iskolákat is bevonunk. Szeretnénk kiszélesíteni az együttműködést, hogy azok a programok, amelyek az MNT és a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete között zajlottak, kiterjedjenek a vajdasági középiskolásokra is. Ezt a kezdeményezést mindegyik fél jól fogadta. A tervek szerint már szeptember 28-án sor kerül egy olyan rendezvényre, fesztiválra, amely a macedóniai középiskola jubileumát ünnepli és arra már várnak vajdasági diákokat is – tudtuk meg Jerasz Anikótól.

Sutus József

Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke, az MNT-vel való kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta:

– A mi szervezetünk kicsi, számunkra az MNT a nagy testvér, akihez fordulhatunk, aki támogat, amiben csak tud, és bátorít, hogy különböző programokat szervezzünk. Némelyekben közvetlenül is részt vesz, egyik a Kruševóban évente megrendezésre kerülő ún. magyar nap, amelyen minden évben fellép vajdasági magyar néptáncegyüttes és zenekar. Az MNT segít bennünket abban, hogy minél magasabb szintre emeljük a tevékenységünket. A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete jövőre ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, de a magyar közösség már megközelítőleg negyven éve gyarapodik és a fiatalok egyre öntudatosabbak a magyarságukkal kapcsolatban – fejtette ki Sutus József.

Snežana Milenkovska

Snežana Milenkovska, a kruševói Naum Naumovski Borče igazgatójának elmondása szerint nagyon jól érzik magukat Vajdaságban:

A vendégek a szabadkai középiskolában működő szakokkal ismerkednek (Fotó: Gergely Árpád)

– A tanintézményünk gimnáziumként és szakközépiskolaként is működik, felszolgáló, szakács és cukrász szakokon is tanítunk diákokat. Az MNT célul tűzte ki, hogy bemutassa nekünk azokat a vajdasági iskolákat, ahol turisztikai és élelmiszeripari szakközépiskolák működnek. Elmondhatom, hogy nagyon jól érezzük itt magunkat, kedves emberekkel találkoztunk, szakmai téren is sok érdekességet láttunk, hasznos tudnivalókra tettünk szert. Abban reménykedünk, hogy gyümölcsöző kapcsolatot sikerül majd kiépítenünk – hallottuk Snežana Milenkovskától.

Nikola Matković, a szabadkai Vegyészeti–Technológiai Iskola igazgatója örömmel vezette körbe a küldöttséget az iskolában:

– Nagy öröm számunkra, hogy vendégül láthattuk észak-macedóniai barátainkat. Számunkra fontos az, hogy megmutathattuk az iskolánkat, a tanulási körülményeket, beszélhettünk a működésünkről és arról is, hogyan tanulnak nálunk a magyar ajkú diákok – hallottuk Nikola Matkovićtól.