2024. március 28., csütörtök

Évtizedes gondok megoldása felé

Elkészült a topolyai szennyvíztisztító, jó ütemben épül a kishegyesi is

Igor Mirović tartományi kormányfő pénteken Kishegyesen, majd Topolyán járt, és mindkét helyen megtekintette az épülő szennyvíztisztítót. Elismerően szólt a terepen látottakról. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a munkálatok mindkét helyen a tervezett ütemben haladnak.

A topolyai szennyvíztisztító valójában már el is készült. Szatmári Adrián polgármester elmondása szerint már csak a működtetéséhez szükséges szoftverek beüzemelése van hátra. Emellett, ahhoz, hogy elkezdődjön a próbaüzem, még meg kell építeni a rendszer fővezetékének hiányzó mintegy két kilométeres szakaszát a város és a telephely között. Az ennek megépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás befejeződött, és a kivitelező ezekben a napokban megkezdi a munkát. A munkálatok értéke 53 millió dinár, ebből 40 milliót a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság, 13 milliót pedig az önkormányzat biztosított a költségvetéséből. Ez azt jelenti, hogy a tervek szerint már őszre megkezdődhet a próbaüzem. Amennyiben pedig továbbra is minden a tervek szerint halad, akkor ebben az évben megkezdődhet a szennyvíztisztító működtetése is. Szatmári azt is elmondta, hogy tulajdonképpen jelen pillanatban a városban a háztartásoknak csak mintegy 25-30 százaléka van rácsatlakoztatva a fővezetékre. Megkezdik azonban a városi szennyvízelvezető hálózat teljes tervének az elkészítését még ebben az évben. A mindenre kiterjedő tervdokumentáció kidolgozásának költségei 18 millió dinárt tesznek ki, ebből 7,7 milliót a tartományi környezetvédelmi titkárság biztosított. Szatmári elmondta, hogy kiváló az együttműködés a tartományi szervekkel, és ennek köszönhetően valósulhatnak meg ezek a projektumok. Köszönetet mondott a tartományi kormányfőnek, Pásztor Istvánnak, a tartományi képviselőház elnökének és Nedeljko Kovačevićnek, a nagyberuházási igazgatóság igazgatójának, akik sokban hozzájárultak az eddigiekben elértekhez.

Topolya polgármestere azt is elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a legnagyobb szennyezőkkel, és próbálnak megoldást találni arra, hogy minél előbb megoldódjanak a környezetvédelmi problémák. Az egykori Topiko, a Perutnina Ptuj már építi a szennyvíztisztítót, amely elsődleges és másodlagos tisztító lesz egyben. Az állati hulladékot feldolgozó Žibelnek van ugyan egy elsődleges tisztítója, de az csak a kommunális szennyvíz szintjéig tisztítja meg a vizet, így viszont alkalmas arra, hogy az épülő komplexumban teljesen megtisztítsák. Ezért olyan ideiglenes megoldást fontolgatnak, hogy amíg a városi szennyvízhálózat nem készül el teljes egészében, a Žibel szennyvizét is itt tisztítanák. Amikor azonban a teljes városi hálózat kiépül, a kapacitások már ezt nem teszik lehetővé, onnantól más megoldást kell találni. Szatmári biztatónak nevezte, hogy a harmadik nagy szennyezővel, az IM Topola vezetőivel is megkezdődtek az egyeztetések. A megoldás körvonalazódásához nagymértékben hozzájárulhat, hogy a tartományi szervek is jelezték készségüket, hogy anyagilag is támogatnák az ilyen nagyberuházások megvalósítását.

Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere is köszönetet mondott Igor Mirovićnak. Elmondta, hogy a kishegyesi szennyvíztisztító jó ütemben épül, a projekt költségei 1,3 milliárd dinárt tesznek ki. A tervek szerint két-három éven belül elkészül a község mindhárom településén a szennyvízelvezető hálózat, és azzal megoldódik a Krivaja folyó szennyezésének kérdése.

Mirović emlékeztetett rá, hogy a két község szennyvíztisztítójának építése két évvel ezelőtt kezdődött, és azóta minden a tervek szerint halad. Hatalmas lépések ezek a környezetvédelmi problémák megoldása felé, a közeljövőben Szenttamás község területén is szennyvíztisztítót és -elvezető hálózatot kell kiépíteni, és ezzel véglegesen megoldódna a Krivaja szennyezése. Bejelentette, hogy már őszre megkezdik a tárgyalásokat a nagyvállalatokkal is, hogy közösen találjanak megoldásokat a környezetvédelmi problémákra. Átfogó tervek készültek, és megelégedéssel nyugtázta, hogy Topolyán már elkészült a szennyvíztisztító, Kishegyesen pedig közösen dolgoznak azon, hogy a tervek szintén megvalósuljanak. A Bácskai-nagycsatorna szennyezettsége a másik nagy gond, amit szintén meg kell oldani, ebben pedig az európai forrásokra is számíthatunk. A tartományi kormányfő nem mulasztotta el azt sem kiemelni, hogy a topolyai beruházás megvalósulása is ékes példája annak, hogy képesek vagyunk a dolgok kivitelezésére a határidők vagy a költségkeretek átlépése nélkül is, ami egy korábbi időszakban rendre jellemző volt.