2024. április 20., szombat
SPORTHÍREK

Rossz rajt a magyaroknak

KONFERENCIA LIGA

Sem a Puskás Akadémia, sem a Fehérvár nem tudott nyerni az idén debütáló Konferencia Liga selejtezőjének első körében. A Puskás Akadémia idegenben a finn Inter Turku ellen ért el 1:1-es döntetlent, míg az NB I. tavalyi bronzérmese hazai pályán játszott 1:1-et a Jerevan vendéglátójaként. A visszavágókat egy hét múlva játsszák.

Konferencia Liga, selejtező, 1. kör, érdekesebb eredmények: Inter Turku–Puskás Akadémia 1:1, Fehérvár–Jerevan 1:1, Suduva–Valmiera 2:1, Dundalk–Newtown 4:0, Zsolna–Dila Gori 5:1, Drita–Dečić 2:1, Partizani–Sf. Georghe 5:2, Sutjeska–Gagra 1:0, Velež–Coleraine 2:1, Maribor–Urartu 1:0, Široki Brijeg–Vlažnia 3:1.

KAJAK-KENU

Bedőcs Európa-bajnok hosszútávon

A világ figyelmétől távol zajlik Moszkvában a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság: ezeken a hosszútávú versenyeken zárt körpályát kell teljesíteni több alkalommal, amely pálya olyan szakaszokat is tartalmaz, ahol a versenyzőknek ki kell szállniuk a hajóból, és kézben vinni azt a következő beülési pontig. Magyarország ebben a szakágban is a legjobbak között van, amit az első napon megerősített Kisbán Zsófia első helye női C1-ben. Női K1-ben a szerb színekben versenyző Bedőcs Krisztina győzött a magyar Kiszli Vanda és Czéllai-Vörös Zsófia előtt, míg a férfiaknál C1-ben Laczó Dániel másodikként ért célba.

ÚSZÁS

Hat század másfél kilométeren

Ritkán látható olyan szoros befutó 1500 méteres gyorsúszásban, mint a római junior-Eb harmadik napján: a 17 éves Betlehem Dávid a negyedórás verseny végén csupán hat századmásodperccel maradt el a győztes Mert Kilavuz mögött, ráadásul úgy, hogy az utolsó 50 métert a magyar versenyző két másodperces hátrányban kezdte meg, innen tudott annyira felzárkózni ellenfelére, hogy végül csak a karcsapások üteme döntsön az arany és az ezüst sorsáról. A lányoknál 200 pillangóban sem volt messze az érem, ahol Nyirádi Réka és Csulák Lia a 4–5. helyen végeztek. Győztesek, fiúk, 100 m gyors: David Popovici (román). 1500 m gyors: Mert Kilavuz (török). 100 m mell: Volodimir Liszovec (ukrán). 200 m vegyes: Berke Saka (török). Lányok, 100 m hát: Erika Gaetani (olasz). 200 m pillangó: Anasztazija Markova (orosz). Mix: 4×100 vegyes váltó: Oroszország.

VÍZILABDA

„Óriást” öltek a törökök

Fiatalok vannak a vízben a portugáliai Louléban is az U15-ös vízilabda-Eb-n, ahol a negyeddöntőben a spanyolok ellen 9:8-ra veszítő szerbek csak az alacsonyabb helyosztókon folytathatják, a magyarok azonban simán meneteltek be az elődöntőbe. Törökország komoly meglepetést okozott azzal, hogy az előző fordulóban büntetőkkel legyőzte Montenegrót, Magyarország ellen azonban jött a papírformaszerű 20:5-ös vereség. Az elődöntőben a magyarok a görögökkel, a spanyolok a horvátokkal játszanak.