2024. március 29., péntek
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Cav beérte Merckxet!

A viadal második leghosszabb szakaszával, egy 220 kilométeres távval folytatódott tegnap a Tour de France. Bő fél óra kellett, mire a végleges szökés kialakult, amelyben hárman voltak ott (Sean Bennett, Omer Goldstein, Pierre Latour), de a triónak nem igazán adtak túl nagy szabadságot, legfeljebb szűk ötperces előnyt élvezhettek, és nagyon korán, ötven kilométerrel a cél előtt utol is érték őket, ám előbb egy nagy bukás rázta fel a kedélyeket, ami miatt több versenyző, például Simon Yates feladta a versenyt. Az élboly bedarálása után gyorsan újabb támadások indultak, de sem a legkitartóbb Quentin Pachernek, sem a többi próbálkozónak nem sikerült megviccelnie a mezőnyt, elkerülhetetlen volt a mezőnyhajrá, amelyben a Quick Step ismét mestermunkát végzett, szenzációs sprintere, Mark Cavendish pedig negyedik szakaszát nyerte – ami egyben azt is jelentette, hogy 34. diadalával utolérte a Tour-etapgyőzelmek örökranglistáján a belga legendát, Eddy Merckxet, a Kannibált.

Végeredmény, 13. szakasz (Nîmes–Carcassonne, 219,9 km): Marc Cavendish 5:04:29 óra, Michael Mørkøv, Jasper Philipsen, Iván García Cortina, Danny van Poppel a. i. stb. Az összetett állása: Tadej Pogačar 52:27:12 óra, Rigoberto Urán +5:18, Jonas Vingegaard +5:32, Richard Carapaz +5:33, Ben O’Connor +5:58 perc stb.