2021. szeptember 27., hétfő

Üzenethordozó építészet

Valkay Zoltán: Az építészet számomra nem más, mint az épített (tér)szerkezet arca

Valkay Zoltán zentai származású magyarkanizsai építész, aki gyakorlati praxisa mellett helyi építészettörténettel és -elmélettel foglalkozik. A magyarkanizsai ATHANOR Építészműhely tervezője és vezetője, aki a síksági táj építészeti anyanyelvét kutatja, és ennek eredményeit igyekszik beleépíteni praxisába. Valkayt a jelenlegi nagyszabású munkájáról kérdeztük, művészi hitvallásáról, a honi építészetről, valamit arról, hogyan vezetett az útja idáig, és tervei szerint merre vezet majd tovább.

Jelenleg milyen munkán dolgozol?
– Az utóbbi csaknem egy évben a Magyarkanizsán épülő Vajdasági Birkózóakadémia építésének ellenőrzése köti le minden energiámat, azelőtt meg magának az épületnek a megtervezése, melyet igazi kihívásként éltem meg. A kérdéses épület ugyanis az eddigi legnagyobb megbízásom, és annak ellenére, hogy alapjába véve sportlétesítmény, az építészethez való hozzáállásomból fakadóan mégis különös figyelmet fordítottam arra, hogy felépítésében egyrészt visszatükröződjön a síksági táj principiális jellege, másrészt az alföldi, bácskai ember lelki felépítése. Miközben ezeket szem előtt tartottam, hatványozott tekintettel voltam a birkózás alapgesztusára, alapvetően arra építve, helyi jelképek és reminiszcenciák egész sora került bele e rétegesen felépített házba. Mivel számomra, néma nyelve ellenére, az építészet igenis beszélő és hitvalló szándék, akarat, e házam a szilárd talajon állás és a masszív elmozdíthatatlanság kifejeződése, ahol a küzdőtermet borító sátoranalógia a Kelet téreszméjét, tkp. a középet jelképezi, a kollégiumi rész viszont az otthon/ház archetípusát megjelenítve a Nyugat, tereket additívan soroló térkoncepciót fejezi ki, amik az épületre tekintve azonmód világossá is vállnak. E két funkció, mármint a 800 négyzetméteres, háromszőnyeges edzőterem és kísérőhelyiségei, valamint a 15 szobát és egy apartmant magába foglaló szállásadó rész megformázása, eszmével telítése adja meg tehát e ház alapkarakterét. A karakter pedig, akárcsak egy népnél, az architektúránál is alapvető és lényeges számomra.

Valkay Zoltán
Valkay Zoltán

Annak idején mi vonzott a szakmához? Milyenek voltak kezdetben az elképzeléseid, mi volt az alapvető ars poeticád, és ez esetleg változott-e az idők folyamán?
– Mivel fiatalkoromban grafikus akartam lenni, a családban viszont az építészetnek volt hagyománya, azzal léptem e pályára, hogy az építészetben a látványosság mellett mindent beleépíthetek, ami engem érdekel. Afféle összegző művészetként tekintettem e lehetőségre. Már nagyon korán világossá vált számomra, hogy környezetemet továbbépítve a helyi gyökerekre kell koncentrálnom. Építészeti ars poeticám így a helyi színek felé orientálódott, és hosszú útkeresés után nyert máig meghatározó alakot. Ezek szerint az építészet számomra nem más, mint az épített (tér)szerkezet arca. Ezen arc úgy jöhet létre, ha ugyanabban a pillanatban a térben helyet és a helyben teret képezünk ki. Csak az egyediség és a szám-geometria szerencsés alkímiai házassága képes arcot adni az építménynek. Csak így lehet odafigyelő a kontextusra, legyen az a „szövegkörnyezet” művi vagy természetes.
Architektúra pedig ott születik, ahol van mit megdicsőíteni. Én a helyi és hagyományos jelenségeket, alföldi építészeti metaforákat (mint például alföldi parasztház, góré, szárkúp, szénaboglya, csónak, verem, szélmalom, kas-jurta-kemence stb.) tettem megdicsőítésem tárgyává. A hagyomány még élni képes jelenségvilágát szeretném általuk átléptetni a jövő hagyománytisztelő, emlékezetőrző, korábbi építészeti világképeket továbbvivő világába. Ezen operanduszomat építészeti hiperbatonnak neveztem el, ahol az újba régit, illetve a régibe újat ékelve mentem a menthetőt, ugyanis a napnál világosabb számomra, hogy az építészet emlékeinkben erősít meg, s nekünk a ház itt Bácskában nem más, mint otthon-hazánk. Ezért a házat jelként, archetipikus jelként, azaz szimbólumok által megjelenített arcként, mi több, szimbólumalkotó látens nyelv eredményeként értelmezem. Arról szól, hogy kik vagyunk, mit és hogyan akarunk.

Miket tartasz a legnagyobb jelentőségű munkáidnak? Melyeket élvezted a leginkább?
– Mondhatom, hogy a szimbolikus arc felkutatásának tette jellemzi minden fontosabb épületemet. Jelentősebb épületeim által a síksági táj építészeti hagyományaiból fakadó építészeti metaforákra, az emlékeinkben még élő forma- és jelenségvilágra támaszkodva bontom ki mondandómat a helyről, a helyzetről, a világról. Vegyük csak vázlatosan sorra. A zentai milleneumi Emlék-kút (épült 2000-ben), ahol a magától értetődő hármasdomb motívum a Nap-princípium horizontális és vertikális vetülete, miközben a világ női erejének manifesztációja, vagy itt van a szintén zentai Alkotóház (épült 2003-ban), ami felépítésében magát az architektúra gyökereit, az ős/öreg ülőhelyének körülépítését testesíti meg. De folytathatom magyarkanizsai építészeti mondataimmal. Így a főtéri Új Cnesa-épület (épült 2006–2009 között) például nem más, mint Kanizsa város megszemélyesített meséje az építészet néma nyelvén elmondva, a szomszédságában lévő Pedagógiai Központ (épült 2014-ben) viszont a múlt architektúráinak egyfajta narrációja, melyet félre nem érthető reminiszcenciákkal érzékeltettem. Továbblépve említésre méltónak tartom még a körülölelés gesztusát és az építés drámáját hűen tükröző horgosi Művelődési Ház bővítését és rekonstrukcióját (épült 2010–2016 között), a szárkúp-architektúrát kun jelképiséggel ötvöző pacséri Szabadfürdő bejáratát (elkészült 2014-ben), vagy a laposság és vízszintesség kifejeződéseként a háromhajós, akolszerű fedett fürdőt ugyanott (épült 2016/17 között).
Ezen legjelentősebbek mellett nem okozott kisebb örömet családi házaim megalkotása sem. Törvényszerűen tűzközpontú családi házaim közül kiemelkedik a zentai Zabos-ház mint az alföldi parasztház magától értetődő továbbépítésére, mint az átlós szimmetrikus alakra, illetve a vég- és hosszház egyesítésére válaszoló megoldás, vagy a csakúgy zentai Juhász-ház, mely világképalkotásként az általam kifejlesztett „háromszoros-háromosztatot” aposztrofálja mindamellett, hogy a zentai napsugaras oromzatok hommage-a is. De végezetül szép és beszédes családiház-példa a magyarkanizsai Baráth-ház is, melynek kialakításánál a múlt és jövő architektúráinak új kontextust teremtő szándékát tartottam fő feladatomnak.

Bácska esszenciája: az oromparti Gere-ház (Valkay Zoltán archívumából)
Bácska esszenciája: az oromparti Gere-ház (Valkay Zoltán archívumából)

Hogyan látod a honi építészet jelenlegi helyzetét? Esetleg min kellene változtatni, hogy az megfeleljen úgy a tájnak és a hagyománynak, mint az itt élő népnek?
– Mivel a regionális, a helyből és helyzetből kinövő építészet híve vagyok, ami másként mondva azt jelenti, hogy az „időszerűség” helyett a „helyszerűséget” tartom az építészetben fontosnak, ezért figyelmemet elkerülik a vadiúj nemzetközi modern törekvések. Vajdaságban, főleg a nagyobb városokban persze magától értetődően a modern tendencia van előtérben, mely kevésbé és másodlagosnak értékeli a helyet. Ezért szerintem szimbólumértéke általános és sekélyes. Miért mondom ezt? Azért, mert a vajdasági építészetben magyar építészalkotóként, még akkor is, ha ez kevésbé van elismerve, a szimbólumalkotást, a jelhagyást tartom elsődlegesnek. Számomra a szétesett részek szeretetteljes összerakása, illetve a hitvallástól átitatott ismertető jel megalkotása a cél. Házaimat a szimbólum szó értelmezéséből fakadóan a rendeltetés kielégítése mellett elsődlegesen az összerakás és az ismertető jel szinonimájának tartom. Ennek folytán építészként a helyi regionális ízű, tájból fakadó architektúrát szimbólumalkotásként és hitvallásként alkotom meg, mert ezt tartom a vajdasági építészet, s eleve a nagybetűs építészeti alkotás értelmének. Ilyenként a szimbolikus építészet mind a tájhoz, mind a hagyományhoz, mind pedig az emberhez is idomítható.

Mik a további terveid? Van-e „építészeti álmod”?
– Építészeti álmom, vagy akár mondhatom obszessziómnak is, Bácska építészete ősideájának kifejezése, azaz az úgynevezett Kemence-ház megalkotása. Eszméjében a kemence-ház, hasonlóan az alkímiai athanorhoz, nem más, mint az átalakulás háza. A világközép és az otthonosság térérzetének háza. Nagy sajnálatomra azonban mindez ideig a 2000/2001-ben Pécsre tervezett, ám meg nem valósult próbálkozáson kívül nem igazán volt alkalmam e hőn áhított vágyamat megvalósítani. Áttételesen szemlélve hozzá a legközelebb, mármint a sár-, a plaszticitás-, azaz a kemenceesztétikához, s vele együtt Bácska esszenciájához a legközelebb a pannon-ház apoteózisaként is értelmezhető oromparti Gere-háznál (épült 2006/2007 között) voltam.
Nem titkolt vágyaim közé tartozik ezenkívül még egy helyi, az általam összeszedett darabokat egybeillesztő építészetelméleti munka összeállítása is A bácskai építészet ikonológiája címen, melynek előmunkálatait bizonyos értelemben már tavaly a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjpályázatának keretében, Építészeti Locale Couleur Bácskában címen már meg is kezdtem.

Az épülő Vajdasági Birkózóakadémia távlatképe (Valkay Zoltán archívumából)
Az épülő Vajdasági Birkózóakadémia távlatképe (Valkay Zoltán archívumából)