2024. március 28., csütörtök

Még közelében sem vagyunk a nyájimmunitásnak

Mind többen jelentkeznek a Covid-19 betegség hosszan tartó következményei miatt. Nem csak szervi, hanem neurológiai problémákkal, krónikus álmatlanság problémájával is felkeresik az intézményt. Már előre félünk a következő hullámtól – nyilatkozta a Szerbiai RTV műsorában dr. Marija Zdravković, a belgrádi Bežanijska kosa Klinikai Központ igazgatónője.

A doktornő elmondta, olyan vírusos megbetegedésről van szó, mely a szervezet egészére hat, és gyakran a vírust kiheverő személyek szervezetében a Covid előtt tüneteket nem okozó, kisebb szervi problémákból komoly betegség alakul ki. Másfajta tünetekre, fáradtságra, energiátlanságra, légszomjra is panaszkodnak a vírusfertőzésen átesettek, mint a doktornő kiemelte, olyan személyek panaszi ezek, akik már három hónapja nem tudják visszanyerni régi teljesítőképességüket.

Szerbiában a járvány kezdete óta 717.403 esetet regisztráltak, és összesen 4.485.151 tesztet végeztek el. A Covid-19 szövődményei miatt 7067 páciens hunyt el. Az elhalálozási arány 0,99 százalék. Jelenleg 286 személyt kezelnek kórházban, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen.

A legutóbbi adatok szerint Szerbiában 110 új fertőzöttet regisztráltak, és 8405 tesztet végeztek el, három személy pedig elveszítette a harcot a kór ellen. A legtöbb új esetet Belgrádban regisztrálták, 22-t.

A járványügyi szakemberek rámutattak, hogy azért újra háromjegyű a fertőzöttek száma, mert alacsony az oltási hajlandóság. Felhívják a polgárok figyelmét, hogy oltassák be magukat, hogy minél hamarabb megakadályozzuk a delta törzs gyors terjedését.

Predrag Kon, a köztársasági válságstáb tagja elmondta, hogy a delta törzs terjedése miatt fel kell gyorsítani a vakcinációs folyamatot, azonban jelenleg egy számára felfoghatatlan ellenállást tanúsít a lakosság a vakcinákkal szemben.

– Jelen pillanatban Szerbia teljes lakosságának 38 százaléka oltatta be magát. Ez az arány közel sincs a teljes nyájimmunitás eléréséhez.

Hogy milyen lesz az új hullám, az az újonnan felfedezett variánsoktól is függ – mondta Kon, majd hozzátette, hogy a vírus terjedését azzal is segítik a polgárok, hogy elengedték magukat, és nem hordják a védőmaszkot, valamint nem tartják tiszteletben az előírt rendelkezéseket.

A Szerbiai Gyermekorvosok Egyesülete azt tanácsolja, hogy a 12 évnél idősebb gyermekeket is oltsák be a koronavírus ellen. Hozzátették, hogy a delta törzs főként a gyermekek és a fiatalok körében terjed, ellenben az eddigi vírussal, emellett komolyabb kórképpel rendelkezik.