2024. március 28., csütörtök

Görögországban csak a beoltatlanokra vonatkoznak a korlátozások

A jövőben bevezetendő minden további intézkedés csak a beoltatlan személyekre vonatkozik majd – jelentette be Adonis Georgiadis fejlődési és beruházási miniszter, majd hozzátette, hogy minden szórakozóhely július 15-től kerül megnyitásra bármi is történjen, írja a Szerbiai RTV.
Senkinek sincs joga, hogy korlátozza azon személyek számát, akik nincsenek olyan veszélyben, hogy az intenzív osztályra kerüljenek – mondta Georgiadis.
A következő év folyamán vitára kerül sor, hogy a járványtani intézkedéseket lehet-e tovább folytatni a „covid mentes" és a „kevert" helyeken és amelyet a kormány már két hete bejelentett – tette hozzá Georgiadis.
Elmagyarázta, hogy a helyzet jelenleg teljesen más és a delta variáns gyors terjedése miatt a napi újonnan fertőzöttek száma ötszázról háromezerre emelkedett.
Elmondása szerint ebben a helyzetben olyan döntést is hozhatnak, mely szerint csak a beoltott személyek és a koronavírusból kigyógyult személyek a „covid-mentes" szórakozóhelyekre.