2021. szeptember 25., szombat

Fontos döntés lépett érvénybe Szerbiában

Szerbia Eurázsiai Gazdasági Unióval (EaEU) kötött szabadkereskedelmi megállapodás ma lépett érvénybe. Ennek értelmében 180 millió fős piac nyílt meg a hazai eredetű áruk mintegy 99 százaléka számára.

Szerbia még 2019. október 25-én írta alá az egyezményt Moszkvában az EaEU tagállamaival: Oroszországgal, Kazahsztánnal, Örményországgal és Kirgizisztánnal.

Az egyik jelentős újítás, hogy az új megállapodás szerint az úgynevezett „közvetlen értékesítés" feltétele már nem áll fenn a szabadkereskedelmi rendszer jóváhagyása szempontjából.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az új megállapodás szerint az árukat harmadik felekkel - közvetítőkkel - kötött adásvételi szerződések alapján lehet adni és venni, míg a korábbi szabadkereskedelmi rendszer alapján az export-import csak akkor volt lehetséges, ha az árut szerződések alapján közvetlenül egyik vagy másik oldal képviselői kötötték.

A megállapodás célja a kölcsönös kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítése és javítása, a szerződő felek gazdasági fejlődésének felgyorsítása a termelési és pénzügyi stabilitásuk elérése érdekében, ami többek között a kereskedelmi tranzakciók kiszámíthatóságát és átláthatóságát vonja maga után.

Tatjana Matić, kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter tegnap a Tanjugnak elmondta, hogy a megállapodás nagyon fontos Szerbia számára, mert 180 millió főből álló piacot nyit meg, ahová termelőink nagyon kedvező feltételek mellett exportálhatnak. Kiemelte, hogy a megegyezésnek legnagyobb hasznát a hazai gyümölcstermesztők és gyümölcspálinka- meg kecskesajtkészítők látják. A tárcavezető az RTS műsorában elmondta: Szerbia bizonyos mennyiségű cigarettát és többféle szeszes italt is vámmentesen szállíthat az Eurázsiai Gazdasági Unió piacára.