2024. március 29., péntek

Brnabić: Mindent a sajtószabadságért

Ana Brnabić szerb miniszterelnök ma kijelentette, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy egészséges környezetet biztosítson a médiának, illetve hogy garantálja a sajtó szabadságát.

Brnabić szerint az EU egyes országaiban az újságírók nagyobb veszélyben vannak, mint Szerbiában. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy az országban előfordul, hogy újságírókat támadnak meg, de ezeket az ügyeket a jogszabályok szerint megoldják. A miniszterelnök szerint egyes portálok a megoldódott esetekről már nem számolnak be, mert az nem áll érdekükben, és nem saját javukat szolgálná. 

Brnabić szerint nem igaz, hogy a közmédiában nem szerepelnek az ellenzéki pártok képviselői, hiszen elegendő lehetőséget kapnak még akkor is, ha egyesek egyszerűen elutasítják a felkéréseket, a megkereséseket, és a magántulajdonban lévő tv-csatornáknak sem nyilatkoznak.