2024. április 24., szerda

Ne rázd meg a pofonfát!

– Hallod, szomszéd, azt hiszem, hogy én sem voltam legalább vagy húsz éve nyaralni. Úgy érzem, mintha a tengervizet mindig csak képről ismertem volna – magyarázta a minap a boltban a kasszás néni, akivel – pár szó erejéig – mindig diskurálunk.
Igaz, nem mindig ilyen könnyed témákat fejtegetünk, vagy angolosan az időjárásról fecsegünk. Akad arra is példa, hogy igen komoly dolgokat feszegetünk. A múltkor például azt is megmondta a néni, hogy ő nem érti, hogy miért kell a szabadúszóknak adózniuk, ha az állam továbbra sem kezeli őket bejelentett melósként.

– Tudod már, hogy milyen nyugdíjat kapnak majd szegények... De a fizetésük fele úgy kell az államnak, mint egy falat kenyért – mondta meglehetősen hangosan és ingerülten, mintha ő maga is egyike lenne azoknak, akik éppen a legújabb félig legális fizetési módszerekkel kísérleteznek az interneten.
Ha valamit szeretek a székvárosban, az az, hogy nem veszítette el teljesen a kisvárosi hangulatát.
A kasszás nénikkel el lehet politizálni, mint ahogy azt a fenti ábra mutatja, a pincérekkel jókat lehet röhögni, amikor vétlenül kiejtenek egy üres üveget a kezükből, mert (veled együtt) ők is a két kötekedő részeges vendéget nézik az étteremben, akik valami olcsó napszemüvegen kaptak össze, amely mindkettejüknek meglehetősen otrombán mutat a pirospozsgás, leharcolt arcukon.

Az utóbbi show-műsort a nehézfiú edzőtermi társasággal néztük végig. Fizető vendégként jobbnak láttuk, ha nem keveredünk bele az ügybe, viszont a többi vendég nagy része teljesen ellenkező elvet vallott.
Nézett is ránk az egyik pincér, hogy pont az az asztal nem mozdul, ahol az átlagsúly valahol a 120 kilogramm között mozog. Az egyikük meg is jegyezte, hogy a mi asztalunktól egy ember is elég lenne, hogy a két alkohol ette vendéget jobb belátásra bírja, viszont mi nem mozdultunk.
Mindenkinek megvolt a saját érve. Egyikünk éhes, másikunk nem szeret vitatkozni, a harmadikat nem érdekli, a negyedik pedig priuszos egy hasonló eset miatt.
Mondani sem kell, a negyedikünknek viszketett is a tenyere rendesen.