2022. augusztus 9., kedd

Kezdődik az EXIT!

A jegyátvevő pultok előtt szerda este is folytatódott a sorban állás

Ma a kora esti órákban nyitja meg kapuit az európai viszonylatban talán legrangosabb zenei rendezvény. A Péterváradi vár négy napon keresztül a szórakozás, a kultúra és a barátkozás fellegvára lesz.

Újvidék utcáit már napokkal ezelőtt ellepték a belföldi és a külföldi turisták, akik csütörtök estétől hétfő hajnalig ünnepelhetik az életet – úgy, ahogy azt a rendezvény idei jelmondata sugallja.

Azok, akik sorra jutnak, csippes karkötőt kapnak. Minden, a fesztivállal kapcsolatos tevékenység (ki- és belépés, fogyasztás) ezen rögződik
Azok, akik sorra jutnak, csippes karkötőt kapnak. Minden, a fesztivállal kapcsolatos tevékenység (ki- és belépés, fogyasztás) ezen rögződik

Az EXIT fesztivál szervezői minden tőlük telhetőt megtettek az idén annak érdekében, hogy a rendezvény minél inkább azt az érzetet kelthesse, hogy minden rendben, illetve talán hamarosan minden rendben lesz. Ez persze teljességében nem valósulhat meg, hiszen korlátozott a látogatók létszáma, a színpadok száma is kevesebb, mint a korábbi években, több kísérő- kulturális program elmarad, akárcsak néhány külföldi fellépő szereplése is.
Ennek ellenére semmiből sem lesz hiány, másrészt viszont sok mindennek másmilyen lesz a lefolyása, mint az előző években. A járvány miatt a rendezvényen való részvételhez igazolni kell vírusmentességet, amit egy negatív koronavírusteszttel, illetve oltási bizonylattal tehetünk meg. Arról egyelőre még szinte semmit sem lehet tudni, hogy a fesztivál belső elrendezését az idén milyen mértékben befolyásolta a járványügyi helyzet. A sátorozás és táborozás rajongóinak sem kedvez az idei év, mivel a járványügyi előírások miatt az EXIT-tábor az idén nem nyitotta meg kapuit. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy fokozott az érdeklődés az Újvidéken és a városkörnyéki panziók iránt.

Alkonyat előtt már hosszú sorok kígyóztak a szabadság téren
Alkonyat előtt már hosszú sorok kígyóztak a szabadság téren

A jegyátvétel már a hét eleje óta folyik, két helyszínen, ennek ellenére az esti órákra mindennap megnövekszik a várakozók száma. A szervezők felhívták mindenki figyelmét arra, hogy lehetőleg a belépő átvételét intézzék el szerda estig valamelyik jegybeváltóhelyen, mert az ezt követő napokban érkezők akár kint is ragadhatnak. Azok, akik nem veszik át a jegyeiket szerda este 8 óráig, azoknak a szervezők nem garantálják a bejutást a fesztivál területére.
Sokan voltak gyanakvóak azzal kapcsolatban, hogy a szervezőknek sikerül-e biztosítaniuk külföldi előadók fellépését az idei rendezvényen. A pár hete még lehetetlennek látszó feladatot sikeresen teljesítették. Az első napon a közönség olyan nemzetközi művészek fellépésén is részt vehet, mint a horvátországi Hladno Pivo, a magyarországi Fran Palermo, vagy Amelie Lens, Charlotte De Witte Belgiumból. Az idén persze a szerbiai előadók lesznek túlsúlyban, közülük olyanokat láthatunk majd, mint a Buč Kesidi, a Proleće, Casillas, De Limanos, Lanna, Fiskalni Račun, Marko Louis... Aki színvonalas kikapcsolódásra vágyik, az valószínűleg az idén is megtalálja ezt az EXIT 2.0-on.