2024. március 29., péntek

Úszómaraton a Topolyai-tavon

Az átlagosnál kissé hűvösebb időben, erősebb széllökésekkel kísérve, a végére verőfényes napsütésben bonyolították le a Topolyai-tavon a 3 kilométeres 17. úszómaratont, ezzel együtt 11. alkalommal került sor a szerbiai nyílt vízi bajnokságra, illetve 15. alkalommal az 5, a 7,5 és a 10 kilométeres táv nyílt vízi bajnokságára. A rendezvény házigazdája, fő szervezője a topolyai Maraton Úszóklub volt, a Távúszók, Maratonúszók és Master Úszók Szerbiai Szövetségével, valamint a Szerbiai Úszószövetséggel együtt. A rendezvényre a hazai úszók mellett vendégek érkeztek Magyarországról és Macedóniából is.
A versenyen távtól függetlenül valamennyi korcsoport esélyt kapott, a 10–11 évesek kategóriájában induló junioroktól a 70 évnél idősebb veteránokig. A külföldi résztvevők mellett szabadkai, zombori, magyarkanizsai, óbecsei, újvidéki, šabaci, illetve valjevói, valamint kragujevaci klubok színeiben indult 110 versenyző rótta időre a köröket a Topolyai-tó vizében. A start előtt Tomik Nimród, a topolyai községi képviselő-testület alelnöke köszöntötte a jelenlevőket, illetve Jablan Anikó, a házigazda úszószervezet képviselője.

A leghosszabb, 10 kilométeres távon a férfiaknál a korosztályonkénti összesített eredményeket figyelembe véve a nyertes a topolyai Maraton Úszóklub tagja, Farkas Tamás lett, a második helyen Nikola Ratkov, a harmadik helyen pedig Nemanja Živković végzett, ők ketten a kragujevaci Radnički 1969 Úszóklub tagjai. Ugyanezen a távon a női versenyfutam nyerteseként végzett a valjevói Nađa Lazarević, a második az újbelgrádi Divna Šimšić, a harmadik pedig a szabadkai Spartacus színeiben versenyző Jovana Đurić. A 7,5 kilométeres távon a férfiak összesített versenyében a macedóniai Krisztijan Sztojanovszki állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, másodikként a zombori Aleksa Duduković végzett. A hölgyek versenyét ugyanezen a távon a valjevói Nađa Lazarević nyerte meg, másodikként Divna Šimšićet jegyezték, a harmadik helyen pedig az újvidéki Vojvodina Úszóklub színeiben versenyző Lara Šulcot. Az 5 kilométeres táv nyertese a férfiaknál Nikola Ratkov lett, a második Farkas Tamás, a harmadik helyen pedig Nemanja Živković végzett.

A topolyai úszómaraton résztvevőinek csoportképe a távonkénti, korcsoportonkénti eredményhirdetés után

A topolyai úszómaraton résztvevőinek csoportképe a távonkénti, korcsoportonkénti eredményhirdetés után

A nők 5 kilométeres versenyének nyertese a valjevói Maša Cvetković, második lett az óbecsei Varga Réka, a harmadik pedig az újvidéki Vojvodina színeiben versenyző Marija Stanić. Abszolút nyertest hirdettek 3 kilométeres távon is, ezt a címet a férfiak körében a zombori úszóklub versenyzője, Panić Zoltán érdemelte ki, a második helyen Mitar Sarković végzett, Vidoje Putić lett a bronzérmes. A nők versenyében Varga Réka állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, szintén az óbecsei Jovana Stefanov lett a második, a harmadik pedig a Vojvodina színeiben versenyző Lena Drk. A topolyai 17. úszómaraton legidősebb versenyzője a 79 éves Priboj István volt, aki a szabadkai Spartacus tagjaként állt a rajthoz. Ezt követően átnyújtották még a múlt évi verseny alkalmával nyert érmeket és serlegeket.