2024. március 28., csütörtök

Megkülönböztetett figyelem a speciális iskoláknak

Az óbecsei Bratstvo Általános és Középiskolába látogatott mgr. Hajnal Jenő és Jerasz Anikó

Több mint kétmillió dinár értékben vásárolhatott különféle tan- és egyéb eszközöket az óbecsei Bratstvo Általános és Középiskola. A Betlen Gábor Alap támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével többek között új kapuja lett a kisegítő iskola Dositej utcai épületének, de speciális kerekes székeket, nagy teljesítményű lézeres nyomtatót és a kertésztanulók gyakorlati és tantermi oktatását egyaránt szolgáló, korszerűen felszerelt konténeres tantermet is tudott vásárolni a tanintézmény. Az új eszközöket tegnap Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke is megtekintette.

– Ritkán jutunk el olyan tanintézménybe, amelybe sajátos nevelési és fejlesztési igényű gyerekek járnak. Itt azt tapasztaltuk, hogy mind a szülők, mind a pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy ezek a gyerekek a többi diákkal azonos tanulási lehetőséget kapjanak, és ebben igyekszünk mi is segíteni nekik. Az elmúlt néhány évben a Magyar Nemzeti Tanács megkülönböztetett figyelmet szentel ezeknek a speciális iskoláknak. Itt, Óbecsén most egy korszerű konténerrel, speciális kerekes székekkel és más taneszközökkel tudtuk megkönnyíteni a gyerekek és a pedagógusok életét – mondta mgr. Hajnal Jenő.

Horváth Zoltán igazgató elmondása szerint az elmúlt két évben összesen 3,5 millió dinárral támogatta a Magyar Nemzeti Tanács ezt az iskolát, ahol őszre 108 diák kezdi meg a tanulmányait. A tartományi oktatási titkárság 2.670.000 dináros támogatásával a nyáron a központi iskolaépület szigetelését is elvégzik, jövőre pedig az épület homlokzatát szeretnék megjavítani, a nyílászárókat is kicserélik, a kertészudvarban kutat szeretnének fúrni a locsoláshoz, egy kerti tó kialakítását is megkezdték, a talaj felső rétegét pedig termőtalajra kell lecserélniük. Ha minden tervüket sikerül megvalósítaniuk, az iskola Dositej utcai épületére rá se lehet majd ismerni. A tanintézménynek a Đura Jakšić utcában is működik egy épülete, amely továbbra is borzasztó rossz állapotban van.