2024. április 18., csütörtök

Víz helyett vádaskodás

Nagybecskereken továbbra is megoldatlan a vízellátás

Negyven fokos hőségben a nagybecskerekiek még jobban érzik a megoldatlan vízellátás következményeit. Közben pedig egymást vádolja a Vízgyár és a Városi Vízművek vezetése. Bár hivatalos helyről egyértelmű megállapítást arról nem hallottunk, mégis sokak szerint a vízgyár megépítése melléfogott beruházás volt, a kapacitás nem képes megoldani a csaknem 80 ezer lakosú város vízellátását. Vagyis a csaknem húsz éve tartó egy helyben topogás után más megoldás után kellene nézni.

A vízgyár próbaüzemeltetésével a tavaly december közepén történt robbanás után álltak le végleg. Két hónappal később a vízgyár vezetése ugyan bejelentette, hogy készek arra, hogy újra átvegyék a város vízellátását. Erről tájékoztatták a Városi Vízműveket, de a felkínálásukra nem kaptak választ. Azóta is a Városi Vízművek végzi Nagybecskerek vízellátását. Ez pedig az jelenti, hogy a városi vízvezetékben továbbra is barnás színű, a megengedettnél több arzént és más káros vegyi anyagot tartalmazó, klórozott víz csordogál. Közben a nagy hőség miatt kevésnek bizonyult a kutakból biztosított víz mennyisége, ezért a fogyasztókat takarékosságra intették.

A Vízgyárból erre a felhívásra egy közleménnyel reagáltak, melyben azzal vádolták meg a közvállalatot, hogy a kezdetek óta szabotálta a Vízgyár munkáját. Szerintük a mostani helyzetért nem hibáztathatók, hiszen egyértelmű, hogy nincs elegendő víz a kutakból, ráadásul óriási, majdnem 40 százalékos a vízveszteség az elavult vezetékek miatt, ami megengedhetetlen. Továbbra is azt állítják, hogy a Vízgyár képes lenne biztosítani az egészséges ivóvizet a város fogyasztói részére.

A Városi Vízművek válasza erre az volt, hogy az észszerűtlen vízfogyasztás a napokban nemcsak Nagybecskereken okoz gondot, hanem Szerbia sok más városában is hasonló a helyzet. Különösen 18 és 22 óra között gyenge a nyomás a vezetékben – magyarázzák a közvállalatban.

Persze a nagybecskerekiek megelégednének egészséges és elegendő mennyiségű ivóvízzel is – bárkinek is legyen igaza a vitában.