2021. szeptember 25., szombat

Új könyvek, új történetek

Kreatív írás, előadások, beszélgetések a Dombosi történetek – remix keretében

A ma kezdődő fesztivál zenei programjai mellett az irodalom is remélhetőleg sok embert vonz majd Kishegyesre a következő napokban. A Dombosi történetek – remix keretében egyaránt lesznek előadások, foglalkozások és beszélgetések is, valamint a Dombos Visual alkotói is négy napon keresztül készítik képeiket.
A Dombos Wine Club ad ismét teret a rendezvénynek, ahol ma a Próbaterhelés nevű kreatívírás-foglalkozással kezdődik a program délelőtt tíz órakor A foglalkozást Bíró Tímea szervezi és tartja. Az első nap Berényi Emőke Irodalom és élet a korona után című interaktív foglalkozásán vehetnek majd részt az érdeklődők, akik előre bejelentkeztek a Próbaterhelés műhelyre, majd ugyanezen személyeknek írásgyakorlat lesz. A délutáni program részeként bemutatkozik a megújult Híd folyóirat, majd öt órakor Cserna Szabó Andrással Fodor András beszélget, ezt követően pedig Péntek Orsolyát Berényi Emőke faggatja.

Pénteken az előző naphoz hasonlóan a Próbaterheléssel indul a nap, amely során Danyi Zoltán előadását hallgathatják meg Irodalom és zene címmel, majd délben ismét írásgyakorlatok következnek. A délutáni program keretében először a Fiatal Írók Szövetsége mutatkozik be, ezt követően pedig Maurits Ferenccel Dancsó Andrea beszélget. A pénteki nap utolsó programpontjaként Lovas Ildikóval Brenner János fog beszélgetni.

A szombati nap szintén a Próbaterheléssel kezdődik 10 órakor. Az irodalom és a tánc kapcsolatáról Bakos Petra tart előadást, majd ismét a kreatív írásé lesz a főszerep. Szombaton délután a program már három órakor elkezdődik, amikor az Ex Symposion mutatkozik be, négy órakor pedig a Szépírók Társasága. Ezután öt órakor Kerékgyártó Istvánnal Józsa Márta, hat órakor pedig Hizsnyai Zoltánnal Bozsik Péter beszélget.
A zárónapon július 11-én tíz órakor először írásgyakorlatokkal indul a nap, majd délben Oláh Tamás az irodalom és a fotóművészet kapcsolatáról ad elő. A délutáni program keretében négy órakor bemutatkozik a zEtna, majd pedig Berta Ádámmal Döme Szabolcs, hat órakor pedig Kormányos Ákossal Losoncz-Kelemen Emese beszélget.
További információkról és az esetleges programváltozásokról az esemény Facebook-oldaláról tájékozódhatnak az érdeklődők.