2024. március 29., péntek

Tánctábor a székházban

Csókán harminc gyerek játszva tanulja a néptáncainkat

Péntekig csujogatástól és lábdobogástól hangos a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székháza. A nagyteremben az általános iskolások, az emeleti egyik teremben pedig az óvodások szakavatott oktatók irányításával tanulják néptáncainkat. Javában tart a „mórások” 23. néptánctábora, hétfőtől péntekig mintegy harminc általános iskolás és óvodás tanulja a tánclépéseket. A koronavírus-járványig éveken át Kanizsamonostoron tartották meg a népzenei és néptánctábort. A korlátozások nyomán tavaly is a művelődési egyesület székháza adott otthont a tánctanulásnak.

A táborban folyó munkáról Kiss Tóth Erika, a művelődési egyesület elnöke elmondta:
– A tábor az idén sem „ottalvós”, a szülők reggel behozzák a gyerekeket a székházba, ahol délután négy óráig tartanak a próbák és a foglalkozások. Reggelit és ebédet is kapnak a részvevők. Pénteken a székházunk udvarán fél hatkor záróműsorban mutatják be a táborozók a hét közben tanultakat, amiről a szülők is meggyőződhetnek.

A néptáncot Varga Viola és Jegercsik Erika oktatja, a népdaltanítást pedig Tóth Rozália, a Csalogány asszonykórus vezetője vállalta. A tánc- és népdaltanulás mellett különböző foglalkozások váltják egymást. A kézműves-foglalkozásokat az egyesület Százszorszép csoportjának tagjai vezetik. A gyerekek körében népszerű az agyagozás is, amelynek alapjait három korongozó segítségével Csorba László igyekszik átadni a nebulóknak. Fontos szerepet töltenek be a kisegítő személyzet tagjai, Visi Piroska és Dosztán Erzsébet, valamint a két tapasztalt szakácsnő, Szloboda Piroska és Matók Sárika, akiknek a főztjét a visszatérő táborozók már jól ismerik és szeretik. A tánctábor megszervezését a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap és az önkormányzat támogatja.

A kisiskolások lelkesen ropják a táncot

A kisiskolások lelkesen ropják a táncot

A táborozó fiúk, Kobrehel Bence és öccse, Csaba elmondása szerint jól érzik magukat a táborban, szeretnek táncolni, és közben a szünetekben érdekes foglalatosságokon vehetnek részt, játszva tanulnak. Cöndör Patrik zongorázni tanul a zentai zeneiskolának a művelődési egyesület székházában működő kihelyezett tagozatán, emellett szívesen jár el néptáncra is.