2024. március 29., péntek

Mi lesz Bill és Melinda Gates alapítványával?

Bill és Melinda Gates válnak – erről mintegy két hónapja adtunk hírt a Magyar Szó Online felületén. Azóta már számos új információ napvilágot látott az amerikai és a nemzetközi sajtóban azt illetően, hogy mindez vajon milyen hatással lehet majd a Microsftra, Billre és Melindára.

A válás szempontjából az egyik legfontosabb kérdést a 2000-ben életre keltett Bill és Melinda Gates Alapítvány jelenti. A jótékonysági szervezet az elmúlt bő két évtizedben több, mint 50 milliárd dollárt költött globálisan az egészségügyre, a szegénység enyhítésére és sok egyéb szociális probléma megoldására.

A legfrissebb hírek szerint az alapítvány mindkét fél számára rendkívül fontos, így most próbaidőt adnak egymásnak, hogy megfigyeljék, tudnak-e még együtt dolgozni. A határidőt 2023-ban jelölték meg. A jótékonysági szervezet igazgatótanácsi létszámát hamarosan megnövelik, hogy új perspektívákat teremtsenek, illetve segítsék az erőforrások elosztását.