2024. április 19., péntek

Krkobabić: A falusi házak felvásárlása hazafias cselekedet

A falusi házak felvásárlása egyre nagyobb méreteket ölt, mivel ebbe a diaszpóra is bekapcsolódik – áll a vidékfejlesztési minisztérium közleményében, írja a 021.rs hírportál.
Hozzátették, hogy a világban szétszóródott polgárok egy alapítványt hoztak létre, hogy aktívan részt vegyenek a szerbiai falusi házak felvásárlásában.
A közlemény szerint a szándékuk, hogy saját céljukra újítsák fel ezeket a házakat, de készen állnak arra is, hogy átadják azokat a fiataloknak, akik tartósan is szeretnének ott élni.
Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter felszólította a vagyonos egyéneket, a sikeres vállalatok tulajdonosait, hogy társadalmi felelősségvállalást mutassanak, kapcsolódjanak be a az akcióba és vásároljanak fel néhány falusi házat és ajánlják fel azok számára, akik tartósan is élnének bennük.
Vagy megőrizzük a falvakat, vagy Szerbiáról rosszat írhatunk. Mindannyian tisztában kell lennünk azzal, hogy ez hazafias cselekedet és készen állunk egységesen tevékenykedni – mondta Krkobabić.