2024. március 28., csütörtök

Vučić: Történelmi csúcson a szerb–magyar barátság

Közös sajtótájékoztatót tartott Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Belgrádban. Felszólalása előtt a szerb elnök Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek átadta a Szerb Zászló Érdemrendet, amiért az nagy segítséget fejt ki Szerbia nemzetközi útjai terén. Szijjártó megköszönte a kitüntetést, majd elmondta, a Nyugat-Balkán uniós integrálása rendkívüli jelentőséggel bír, és megígérte, továbbra is számíthat rá Szerbia.

Aleksandar Vučić beszédében kiemelte, Szijjártónak hatalmas szerepe van abban, hogy a két ország kapcsolatai történelmi csúcson vannak. – Szijjártó mindenhol, mindig harcolt Szerbia érdekeiért a nemzetközi porondon – húzta alá.

Vučić rámutatott, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Magyarország egyre szorosabb kapcsolatot tart fenn Szerbiával kereskedelmi értelemben is, és ez a viszony folyamatosan erősödik, többek között vállalatok terén is. – A magyar cégek 16 nagyberuházást hajtottak végre Szerbiában az elmúlt év során – mondta.

A szerb elnök szerint a magyar kormány nagy hatással van arra, hogy milyen jó a vajdasági magyarok és a szerbek viszonya. – Szinte teljesen eltűntek az etnikai konfliktusok, ami a bizalomról árulkodik. Tisztelettel tekintünk egymásra – fogalmazott, kiemelve Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szerepét is.

Vučić aláhúzta Magyarország szerepét az egész régióban, mondván, stabilizáló tényezőként szerepel, és a környező országok is így gondolnak rá. Megköszönte továbbá Orbán támogatását Szerbia európai útján. – A magyarok ezért is mindig számíthatnak a szerbek barátságára – hangsúlyozta.

Vučić kiemelte a két országot összekötő vasút jelentőségét is.

Orbán Viktor megismételte a vasúthálózat jelentőségét, hozzátéve, a gázvezetékek összekapcsolása is rendkívül fontos lépés volt a közelmúltban. – A barátság nem csak gazdasági alapokon nyugszik, ennél mélyebb egyetértésre is szükség van hozzá, egyfajta lelki kapocsra – tette hozzá.

A magyar miniszterelnök az európai ügyekről elmondta, minden régiónak megvan a központi országa a csatlakozás tekintetében, Szerbia pedig a Nyugat-Balkán térségében ilyen szempontból a legfontosabb. – Szerbia a régió stabilitásának kulcsa – húzta alá.

Orbán szerint az elmúlt másfél évben a koronavírus zárójelbe tette a legégetőbb problémát a világon, ez pedig a migráció kérdése. – Szerbia ebből a szempontból is kulcsfontosságú. Szerbia számíthat Magyarországra, ahogyan Magyarország is számít Szerbiára – fejezte be a magyar miniszterelnök.