2021. szeptember 28., kedd

Zöld patriotizmus

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a legtöbben a kedvező életkörülményeket kizárólag az anyagi javakkal egyenlítik ki, és a többség számára egy jól fizető állás az elsődleges cél. Az európai felmérések megcáfolják ezt a feltételezést. Egy, a legutóbbi európai parlamenti választásokat követően elvégzett európai uniós felmérés értelmében a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy az újonnan megalakuló brüsszeli hatalmi struktúráknak elsősorban a környezetvédelemre kellene összpontosítaniuk. Egy másik, 2017-ben Németországban elvégzett közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 67 százaléka jelölte meg a prosperáló jövő alapfeltételeként a környezetvédelmet.

Az elmúlt hónapok és évek megmozdulásainak tükrében úgy tűnik, hogy hasonló tendenciák jellemzőek Szerbiában is. Ezen megmozdulások közül a legtömegesebb, és egyben a leginkább figyelemfelkeltő, az április elején Belgrádban megtartott, Ökológiai felkelés elnevezésű tüntetés volt, amelyiken nagyjából 80 környezetvédelmi csoportosulás, illetve több helyi önkormányzat a helyi természeti értékeket védő tömörülésének a tagsága jött össze, nagyobb odafigyelést követelve az államvezetéstől a környezetvédelemre. A konkrét követelések között szerepelt, hogy az állam függessze fel a környezetre káros beruházások kivitelezését, mindenekelőtt a jogszabályok értelmében védelmet élvező területeken, valamint tartsa és tartassa be a vonatkozó jogszabályokat, legyen szó akármilyen tekintélyes, esetleg külföldi, beruházóról is. Akárhonnan is érkeztek a tüntetők és akármelyik folyó, tó, erdő, park, városi fasor, legelő, nemzeti park, vagy egyéb természeti érték védelmét is képviselték, mindannyian egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy „nincsen másik országuk, ezért kötelesek felemelni a hangjukat a meglévő védelmének érdekében”. Szerbiának környezetvédelmi patriotizmusra van szüksége, mondta Ljubivoje Ršumović költő.

Nem volt szükség erre, a tömegesség szempontjából az elmúlt évek szinte mindegyik politikai indíttatású tüntetését leköröző megmozdulásra ahhoz, hogy leszögezhessük: a szerbiai polgárok sem hajlandóak lemondani az egészséges környezetről, sokan még az anyagi javak okán sem. Sokaknak egyáltalán nem mindegy, hogy milyen levegőt lélegeznek be, sem az, hogy a folyók a medrükben felgyülemlett hulladék miatt öntenek ki, de az sem, hogy a termőföldeket a nem megfelelő permetezéssel évtizedekre, vagy akár évszázadokra megmérgezik, az pedig még kevésbé, hogy a víznek számos, vagy inkább számtalan, településen íze, szaga és színe van. Mostanra sokan ráébredtek, hogy kereshetnek akármennyit is, ha annak egy jelentős részét adott esetben a káros környezeti körülményekre visszavezethető betegségek kezelésére kénytelenek fordítani.

(Illusztráció – Pixabay.com)

A korábbiakban elsősorban helyi jellegű tiltakozások és megmozdulások voltak jellemzőek Szerbia-szerte. Feltehetőleg felesleges említést tenni azokról a kitartó helyiekről és környékbeliekről, akik Topolyán próbáltak éveken át küzdeni a Krivaja folyó szennyezésének a megállításáért, vagy a dögégető környezetszennyező tevékenységének a megfékezéséért, de a mini vízerőművek kiépítése és a Rio Tinto szerbiai beruházása ellen tüntető polgárok, vagy a Nagybecskereken a tiszta vízért és az épülő kínai Shandong Linglong Tyre Co. Ltd. gumiabroncs-gyár, illetve annak majdani, esetlegesen környezetszennyező tevékenysége okán szervezett megmozdulások híre is bejárta a sajtót. Utóbbi kapcsán egyesek már most, az építkezés szakaszában megállapították, hogy a „kínaiakra, akiktől a lepusztult nagybecskereki gazdaság talpra állítását várják, nem vonatkozik semmilyen hatályos szabály”. Ismerős a megállapítás, amelyet az elmúlt években elsősorban éppen a külföldi beruházókkal kapcsolatban emlegettek „a folyton akadékoskodó újságírók és elemzők”, legyen szó a munkásjogok, vagy éppen a környezet megóvásával kapcsolatos szabályok betartásáról. Biljana Stojković egyetemi tanár és aktivista azon az állásponton van, hogy a tetemes költségvetési összegekkel támogatott külföldi beruházások „piszkos technológiákat” importáltak az országba, elsősorban a kisebb településekre. Az aktivista szerint az emberek nem vakok és már a médiamanipulációknak sem dőlnek be, hiszen saját környezetükben tapasztalják, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy ilyen beruházásnak.

A hatalom reakciója összhangban állt és áll a más témák okán elvártakkal, legalábbis részben. A bársonyszékből irányított médiumok külföldi bérencnek titulálták a környezet megóvásáért, és esetenként az ebből a szempontból megkérdőjelezhető beruházások ellen agitáló polgárokat – később Aleksandar Vučić nyíltan is felvállalta ezt az álláspontot, kiejelentvén, hogy az ökológiai mozgalmakat olyan külföldi érdekcsoportok pénzelik, amelyek nem akarják, hogy Szerbiának elektromos energiája legyen –, Ana Brnabić kormányfő pedig, mostanra legendássá vált nyilatkozatában, megállapította, hogy ezek a megmozdulások az életszínvonal javulására vezethetőek vissza: mivel a polgárok jobban élnek, a pénzkeresés mellett másra is van idejük összpontosítani. Másrészről viszont feltehetőleg a hatalom is felismerte a környezetvédelmi mozgalmakban rejlő mozgósító erőt, hiszen a Szerb Haladó Párt május végi főbizottsági ülésén, az SZHP és az azzal egyesülő Szerb Patrióta Szövetség együttes céljait megfogalmazó határozatban, a béke és a szuverenitás megőrzésének, valamint a gazdaság erősítésének a témái mellett a környezetvédelem területét is kiemelték, megállapítván, hogy „Szerbia fejlesztése nem lehet a környezet kárára”, továbbá szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba azok vonatkozásában, akik személyes érdekeiket a környezetvédelemmel kapcsolatos érdekek elé helyezik.

Aleksandar Jovanović környezetvédelmi aktivista szerint az államvezetés meglehetősen bonyolult helyzetbe került, hiszen a „piszkos beruházásokat” nem lehet a fejlesztéssel megindokolni, elvégre az emberek „saját tüdejükben” érzik, hogy ettől az úgynevezett fejlesztéstől nem tudnak lélegezni és esetenként a tüdőosztályon végzik. A formális szerbiai zöld tömörülések politikai érdekérvényesítő ereje eddig meglehetősen gyenge volt, a szervezetek legtöbbje idővel vagy megszűnt, vagy más politikai csoportosulásokba olvadt be. A jelenleg aktív csoportosulások némelyike nem tartja kizártnak, hogy megméretteti magát a majdani választások valamelyik szintjén és az elemzők szerint ezúttal nem is lennének rosszak az esélyeik. A becslések szerint elsősorban a megosztott ellenzéki tömörülések szavazóinak, vagy a bizonytalanok voksára számíthatnának. A politikai és társadalmi történések tekintetében tapasztalt ellenzéki politikusok némelyike már az előtt ellenkampányt indított a zöldek ellen, hogy azok listát állítottak volna a ki sem írt választásokon, Vučić csatlósainak nevezve azokat. Tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű kereszttűzből esetenként hasznot lehet kovácsolni, megtörténhet, hogy az új zöldekre valóban érdemes nem elhanyagolandó tényezőként tekinteni, akik adott esetben „nemcsak” mini vízerőművek építését, vagy fák kivágását lesznek képesek megakadályozni saját településükön, hanem homogén, és politikailag ártatlan erőt kialakítani az ellenzék térfelén, de a helyi politizálás megújításához is hozzájárulhatnak.