2024. március 29., péntek
ZOMBOR

Ötven százalék feletti az átoltottság

Nyugat-Bácskában tíznél kevesebb a koronavírusos beteg, e tekintetben a helyzet kedvező, de a járványügyi előírásokat továbbra is be kell tartani. Az oltópontokat előzetes bejelentkezés nélkül lehet felkeresni.

A VRT által megszólított Közegészségügyi Intézet szerint Zomborban a lakosságnak több mint a fele felvette a védőoltást, legtöbben az évi szabadság ideje alatti utazás miatt oltatják be magukat, leginkább a 20 és 40 év közötti korosztályból, és többnyire a Pfizer oltóanyagot kérik.

Az oltóponton jelenleg nincsen akkora forgalom, mint korábban, naponta átlagban száz második, és ötven első adagot adnak be. A város így is Újvidék után a második legjobban immunizált település a tartományban.

Az egész körzetben mindössze nyolc fertőzöttet kezelnek, Zomborban négyet, Apatinban egyet, Hódságon hármat, Kúlán pedig egyetlen koronavírusos sincs.