2024. április 19., péntek

Még nem tudni, hogy kell-e harmadik oltás

Az, hogy lesz harmadik dózis, biztos, azonban, hogy mikor, az a világban folytatott vizsgálati eredményektől függ. Mi követjük ezeket, mint ahogyan a WHO tanácsait is. Másrészt mindenkit az érdekel, hogy lehet-e keverni a vakcinafajtákat. Ebben a pillanatban ezt még nem tudjuk, mert nincsenek még megbízható információk ezzel kapcsolatban – nyilatkozta a Blicnek Branislav Tiodorović járványügyi szakember, a köztársasági válságstáb tagja.

– Mindenki a vakcinák keveréséről beszél, azonban még senki nem hozott végleges döntést ezzel kapcsolatban, mint ahogy azzal sem, hogy kell-e harmadik dózis, és, hogy ez majd másik fajta lesz-e, mint az első kettő. Tény, hogy mindenki arról gondolkodik, hogy keverje a dózisokat, de ezek csak feltevések, és még semmi sem biztos. Az egész világon végzik a vizsgálatokat. Tudom, hogy gondolkodnak a Pfizer és az AstraZeneca keverésén, Oroszországban szintén gondolkodnak a vakcinafajták kombinálásán, azonban újra csak elmondom, még semmi sem hivatalos – mondta a professzor.

Elmagyarázta, hogy előfordulhat, hogy azok, akik már januárban megkapták az első két dózist, azok az év végén felvehetik a harmadikat, azonban ez átcsúszhat a következő év elejére is.

Pár hónappal ezelőtt két szerbiai polgárnál is elkövették azt a hibát, hogy két különböző oltóanyagot kaptak, azonban semmilyen drámai következmény nem történt, a pácienseket állapotát követik, és minden rendben van.

Néhány hónappal ezelőtt Angliában már megkezdték az ilyen kísérleteket, amelynek során első dózisként az AstraZenecát, míg másodikként a Pfizert adták. Emellett Franciaországban és Németországban is tanulmányozzák az oltóanyagok kombinálását.