2024. március 28., csütörtök

A nyár fokozott figyelmet kíván a sofőröktől

Júliussal nem csak a nyár második hónapja köszöntött be, hanem a megnövekedett forgalom is a szerbiai utakon.

Duško Pešić, a Közlekedésbiztonsági ügynökség igazgatója a Prva televízió műsorában elmondta, hogy ez az az időszak, amikor a családok a nyaralás miatt hosszabb utakra indulnak, azonban a feltételek nem ideálisak egy hosszabb vezetéshez.

– Fontos, hogy mikor indulnak útnak. Az ügynökségben mindig azt tanácsoljuk, hogy ez korai reggeli órákban történjen, azért is, hogy elkerüljék az éjszakai hajtást. Emellett arra is ösztönözzük őket, hogy mellőzzék az olyan helyzetet út előtt, hogy délelőtt még dolgoznak, és amikor 3-4 óra körül hazaérnek pakolnak, és kis pihenő után indulnak. Ez nem jó, mert a szervezetünk fáradt – hívta fel a figyelmet Pešić.

A műsor közben kameraképet mutattak a horgosi határátkelő belépő oldaláról, ahol már nagy sorok alakultak ki. Az igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár az autósok várakoznak, azonban ez nem jelent számukra megfelelő pihenést, és hosszú órák várakozását követően indulnak útnak, mind eközben nem állnak meg pihenni, hiszen be akarják hozni az elvesztegetett időt.

Pešić felhívta az utazók figyelmét, hogy a hétvége közeledtével még nagyobb tömegre számíthatnak a határátkelőkön.

Az igazgató rámutatott, hogy a nyári hónapokban a balesetek száma is megnő, annak ellenére is, hogy a téli hónapokban sokkal rosszabbak az utazási feltételek. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az elmúlt 5 év júliusában közel 70 ember vesztette életét. Ez pedig azt mutatja, hogy a nyári hónap háromszor rosszabb, mint egy téli hónap. Emellett rámutat arra is, hogy nyáron az autósokon kívül a közlekedésbe nagyobb számmal bekapcsolódnak a kerékpárosok illetve a motorosok is.