2024. április 18., csütörtök

Cégérek védelmében

Ötmillió dinárral támogatja a régi mesterségeket űző kisvállalkozókat a gazdasági titkárság

Az illetékes minisztérium az idén már lezárta azt a pályázatát, amellyel 50 hagyományos mesterséghez fűződő projektumot támogattak. A tartományi titkárság további eszközöket különített el annak érdekében, hogy a vajdasági kézművesek vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek –  mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Nenad Ivanišević gazdasági titkár. Kiemelte, hogy az idén 2,5 millió dinár támogatást biztosítottak a nyersanyag beszerzésére, és ugyanennyire pályázhatnak a kistermelők, ha befektetéseket terveznek megvalósítani.

A beruházások esetében olyan felszerelés és eszközök vásárlására lehet pályázni, amelyek nélkülözhetetlenek a hagyományos kézműves munka végzéséhez, és összhangban vannak a kisvállalkozó tevékenységével. Eszközbeszerzés esetén a támogatási rész pályázóként legalább 100 ezer, legfeljebb 250 ezer dinárt tehet ki. A nyersanyag beszerzését kérelmenként 80–200 ezer dinárral támogatja a titkárság – részletezte Ivanišević.

Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

– Ez a pályázat teljes mértékben tükrözi a vajdasági értékeket, azaz a különböző kultúrák gazdagságát, amelyeket kötelességünk megőrizni. Bizonyíték arra is, hogy valóban kiállunk falvaink megmentéséért, és küzdünk a hagyományaink védelméért. Célunk, hogy konkrét lépéseket tegyünk azért, hogy a régi mesterségeink megmaradjanak – hangsúlyozta Ivanišević. Ugyanakkor kiemelte, hogy a legtöbb esetben nők éltetik tovább a kézművességet területeinken, így a kiírással tovább erősítik azt a célt, hogy minél több női vállalkozót támogassanak. A kérelmek elbírálásakor előnyt élveznek azok, akik kevésbé fejlett területeken végzik a tevékenységeiket, azaz a harmadik és negyedik osztályba sorolt községek vállalkozói – ismertette a kiírás szempontjait Ivanišević.

A tartományi büdzséből elkülönített eszközöket azok igényelhetik, akik régi mesterségeket éltetnek, hagyományos módon készítik el a termékeiket vagy kézműveskednek. Főleg a kisvállalkozóként működő műhelyek jelentkezését várják, de a pályázati feltételek nem zárják ki a közepes vállalkozók és a gazdasági társaságok jelentkezését sem, ha azok a hagyományos munkavégzési folyamatot tiszteletben tartva jutnak el az egyedi végtermék kidolgozásához. Ilyen értelemben hagyományos mesterségnek elsősorban a kézi munkát tekintik, illetve olyan egyedi termékek kidolgozását, amelyeknél a kisvállalkozó végzi el a teljes gyártási folyamatot. A régi mesterségeket űzők főként természetes anyagokat használnak, és túlnyomórészt egyszerű eszközökkel dolgoznak. Arról külön rendelkezések szólnak, hogy melyik kisvállalkozói tevékenység sorolható a hagyományos mesterséghez. Ezek alapján állították össze a régi mesterségek adatbázisát, amelyre a titkárság is támaszkodik a pályáztatásnál – részletezte Ivanišević.

A titkár hozzátette, hogy azok a hagyományos mesterségeket éltető kis- és közepes vállalkozók adhatják át kérelmeiket, akik 2019. december 31-éig bejegyeztették a tevékenységüket. A pályázók július 22-éig adhatják át igényléseiket a gazdasági titkárságnál – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ugyanitt a titkár megelégedéssel nyugtázta, hogy a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság az idei év első hét hónapjában összesen 300 millió dinár támogatást biztosított már a Vajdaság területén tevékenykedő vállalkozóknak és vállalatoknak.