2024. április 18., csütörtök

Késik a nagybecskereki kerülőút építése

A magasfeszültségű villanyvezetékkel van gond

Hamarosan folytatódik a nagybecskereki kerülőút harmadik szakaszának az építése, miután kihelyezik az útvonalon áthaladó magasfeszültségű vezetéket. Az előírások szerint ugyanis egy ilyen vezeték nem ívelheti át a közutat. A villanyvezeték kihelyezésének elvégzésére befejeződött a közbeszerzési eljárás és a távvezeték oszlopainak a kihelyezése a következő hónapban elkezdődhet. Ennek a munkának az elvégzésére 45–60 nap áll a kivitelező rendelkezésére.

Ezt követően pedig folytatódhat a Május elseje utca közelében a körforgalmi útkereszteződés létrehozása. A körforgalom harmadik szakaszában 3,7 km utat kell befejezni a Szentmihályi és a Temesvári úton levő körforgalmak között. A munkálatok jó ütemben haladtak, gyakorlatilag elkészült a Béga-híd is (27 év után épült új híd a Bégán), viszont a villanyvezeték körüli gondok késleltetik a munkálatok e szakaszának a befejezését.

A becskereki körgyűrű kiépítését 1991-ben kezdték el, és eddig ötmillió eurót költöttek rá. Még összesen hét kilométer utat kellene befejezni, valamint egy felüljárót megépíteni. A vízellátási gondok mellett ez a bánáti város legnagyobb kommunális problémája, hiszen évtizedek óta a kamionok a városon keresztül dübörögnek. Eddig a kerülőút 7,1 km-es szakasza készült el az összesen 14,5 km-es körgyűrűből.

A kerülőút befejezésének a (legutóbbi) határideje 2021 vége volt, de hátravan még egy szakasz. A munkálatok utolsó, negyedik fázisa a Temesvári utat a Délkelet ipari övezettel köti majd össze. Ennek keretében körforgalom épül a Lázárföldi úton és egy fölüljáró megépítése is szükséges a Nagybecskerek és Pancsova közötti vasútvonalon, valamint át kell hidalni az Aleksandrovo csatornát is. Erre a szakaszra a földkisajátítás befejeződött és remélhetőleg őszre kiadják az építési engedélyt is.