2024. április 20., szombat

Emberek, ébresztő!

Cicák a ventilátor előtt, cicák a hűtő alsó polcán, cicák a hideg konyhakövön. Macskameleg van. Amióta ilyen elviselhetetlen a hőség, a közösségi oldalakon egymás után jelennek meg a jópofa állatos képek, amelyeket gazdik készítettek leleményes kedvenceikről, „akik” eredeti módon hűsölnek. Ahogyan mi sem, úgy négylábú kedvenceink se válogatnak az eszközökben, hogy hosszabb-rövidebb időre lehűtsék magukat.

Persze tudom, olyan szó nincs is, hogy macskameleg, de úgy gondoltam, ha már van kutyameleg, miért ne lehetne macskameleg is, hiszen a cirmosok is ugyanúgy megszenvedik a nagy hőséget, mint a négylábú testvéreik, „akikről” mellesleg elnevezték a kánikulát. A Canis ugyanis latinul kutyát jelent, a canicula pedig ennek becézése, vagyis kiskutya. A mediterrán területeken akkor köszönt be a nyár, amikor az égen feltűnik a Nagy Kutya-csillagkép legfényesebb csillaga, a Szíriusz, más néven Canicula. Ezért mondjuk, hogy kutyameleg van.

Nevezhetjük ahogy akarjuk, a tényen mit sem változtat, hogy olykor kibírhatatlan a forróság. Hiába kapcsoljuk be a légkondit, öntjük magunkba literszám a hideg vizet, a jeges teát, a behűtött sört, vagy nyalogatunk el egy nagy adag fagylaltot, ha utcára kell mennünk, olyan érzés kerít bennünket hatalmába, mintha egy hatalmas sütőben lennénk, a nap szinte égeti a bőrünket. A hőség próbára teszi az ember tűrőképességét, ingerlékenyek leszünk, nem tudunk koncentrálni, a nagy meleg megviseli a szervezetünket.

Azelőtt a nyár volt a kedvenc évszakom, de amióta 45 fok fölé is felkúszik a hőmérő higanyszála, inkább az őszt várom, a vénasszonyok nyarát, amikor alábbhagy a pokoli meleg. A magas hőmérséklet nem csak bennünket és a fent említett négylábú kedvenceinket viseli meg, hanem a vadvilágot, a növényeket, a természetet is. A gyümölcsök megsínylik a száraz meleg időt, például a cseresznye megaszalódik a fán, a görögdinnye már júniusban beérik, felvágáskor ugyan ropog, és gyönyörű élénkpiros a húsa, de ízetlen. Ugyanilyen ízetlen a paradicsom is – és itt nem a behozatalira, hanem a hazai kertekben megtermett példányokra gondolok. A sárgabarack – ha nem fagy le a tavaszi mínuszokban –, ugyanilyen. A levegő párás, attól függetlenül, hogy meleg van, a ruha nehezen szárad, a cserepes virágok földje penészedik...

A globális felmelegedés elszomorító, és immár hatalmas méreteket öltött.

Pontosan erre utal Sir David Attenborough Egy élet a bolygónkon című megindító és drámai dokumentumfilmje, amellyel a 95 éves természettudós még egyszer, utoljára felszólal bolygónk védelme érdekében, mert a klímaváltozás rohamosan tönkreteszi az élővilágot, és a következmények végzetesek.

A film Csernobilban, Pripjatyban kezdődik és fejeződik be, arra utalva, hogy a természet még egy ilyen méretű katasztrófa után is képes megújulni, és visszahódítani azt, ami az övé. Másfél órán keresztül átfogó képet kapunk arról, hogy az elmúlt száz évben milyen borzalmas változások történtek a Földön, és a hangsúly mindvégig annak összehangolt önfenntartó rendszerén, a természeten van. Korábbi archív felvételekkel és mai, látványos drónfelvételekkel mutatja be a pusztítást, amely az emberi kiszipolyozásnak köszönhetően ment végbe. A látvány kiábrándító és félelmetes.

A film elkeseredett segélykérés, egy utolsó figyelmeztetés az emberiségnek, hogy ha nem változtatunk az életmódunkon, ha nem szorítjuk vissza a természeti erőforrások felhasználását, évtizedeken belül visszafordíthatatlan károkat okozhatunk lenyűgöző világunknak. Képet kapunk arról, mi vár ránk a nem túl messzi jövőben, abban az esetben, ha továbbra is a profit és a kényelem élvez elsőbbséget.

Sir Attenborough a sokkoló képkockákat követően reményt, jól működő útmutatásokat és példákat ad arra, hogyan tudnánk változásokat kieszközölni saját magunk érdekében. A lélegzetelállító kék bolygónk jövője kizárólag rajtunk, embereken múlik, hiszen a földi fajok közül csak mi tudjuk elképzelni a jövőt – ami nem feltétlenül lesz rettenetes. Amennyiben élünk a lehetőséggel és helyrehozzuk „a gazdag, egészséges és csodálatos világot, amit örököltünk”, tökéletes otthont teremthetünk magunknak.