2024. április 19., péntek

„Maradjatok továbbra is jó keresztények!”

Vasárnap elbúcsúzott a topolyai hívektől msgr. Fazekas Ferenc plébános

A Sarlós Boldogasszony katolikus templomban vasárnap a szentmise végeztével elbúcsúzott a topolyai hívektől msgr. Fazekas Ferenc, miután a Szabadkai egyházmegye új püspöke, msgr. Slavko Večerin kinevezte általános helynökké. A héten elhagyja Topolyát, ahol több mint két évtizedig szolgált. A topolyaiak tiszteletük és hálájuk jeléül színültig megtöltötték a templomot.

A Pasztorális Tanács nevében Virág Gábor hitoktató mondott köszönetet, és idézte fel az atya topolyai szolgálatának jelentősebb mozzanatait.

– Talán túl sablonszerű az a megállapítás, hogy az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy egy ilyen kinevezést kapott a püspök atyától, másrészről viszont elszomorít bennünket, hogy huszonhárom év szolgálat után elbúcsúzik a topolyai hívektől. Nem volt könnyű ez a több mint két évtized. Számos nehézség mellett kellett helytállni, elvégezni a javítási munkálatokat a Sarlós Boldogasszony-templomon, befejezni a Jézus Szíve-templomot, és nagyon sok egyéb problémát kellett megoldani. Ő mindezt a rá jellemző szerénységgel és elszántsággal tette meg. Mindig is szívügyének tartotta a szegények, az idősek, a betegek segítését, hitükben való megerősítését – emelte ki Virág.

– A topolyai városvezetés nevében szeretnénk megköszönni Fazekas Ferenc atyának a közösségünkben eltöltött huszonhárom évet – mondta Tomik Nimród, a topolyai községi képviselő-testület alelnöke, majd méltatta a plébános munkáját és helytállását.

Ft. Fazekas Ferenc utolsó alkalommal áldoztat mint topolyai plébános

Ft. Fazekas Ferenc utolsó alkalommal áldoztat mint topolyai plébános

– A hét fő erény közül kettőt emelnék ki: alázatosság és jóakarat. Azokat, akik rendelkeznek ezekkel az erényekkel, azokat az emberek befogadják. Egy többnemzetiségű és több vallási felekezetű városban, mint a miénk is, ez különösen fontos. Örömömre szolgál bejelenteni, hogy a községi képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el ft. Fazekas Ferenc jelölését az idei Pro Urbe díjra. Kedves Ferenc atya, kérjük, hogy a jövőben is, ha Topolyára gondol, tegye úgy ezt, mint aki az otthonára gondol – fogalmazott Tomik.

Ezt követően Szatmári Adrián polgármester és Mirić Námesztovszki Kornélia, a helyi közösség elnöke alkalmi ajándékkal köszönte meg ft. Fazekas Ferenc topolyai szolgálatát, majd a plébános is köszönetet mondott a híveknek.

– Kedves topolyaiak, a mai napon szeretném megköszönni mindazt a segítséget, szeretetet, közreműködést, jó szándékot, szép szót, sok-sok imát, megértést a részetekről, amiben részem volt az elmúlt huszonhárom év alatt. Továbbra is megőrizlek benneteket a szívemben, és imádkozok értetek. A Jóisten áldása kísérjen benneteket, és maradjatok továbbra is jó keresztények! Jövő vasárnaptól már egy új lelkipásztor, Szakály József plébános kezdi meg szolgálatát, fogadjátok őt nagy szeretettel – mondta ft. Fazekas.