2024. április 18., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Az első hegyi hétvége a sorsdöntő?

Számítani lehetett arra, hogy a Tour de France első hegyi, pontosabban alpesi hétvégéje jócskán felforgatja az összetett élmezőnyét, és a mai pihenőnapra kikristályosodhat, vajon kik azok, akikre komolyan lehet számítani, ami a legelőkelőbb helyeket illeti. Azt viszont talán kevesebben gondolták, hogy máris ennyire egyértelművé válnak az erőviszonyok: a szombati nyolcadik etapon ugyanis – amelyen három első kategóriás hegyet kellett megmászni – a címvédő Tadej Pogačar egyedül támadt az összetett esélyesek csoportjából, és gyakorlatilag összes ilyen riválisának perceket adott. A nap után a legközelebbi ember a közel kétperces hátránnyal álló Wout van Aert volt mögötte, a hosszú hegyeket is bíró bringások pedig legalább öt perc környéki lemaradással álltak a rangsorban… A szakaszt a belga Dylan Teuns nyerte, aki többi szökevénytársát hagyta ott, és közel egyperces előnnyel ünnepelhetett.

Tegnap komoly bejelentéssel indult a nap: a bukása óta folyamatosan szenvedő Primož Roglič úgy döntött, véget vet a szenvedésnek, és nem rajtolt el az újabb hegyi erőpróbán, és a szakaszon nagyon korán kiszállt Mathieu van der Poel is, aki még a hetedik etap után is viselte a sárga trikót, ám úgy döntött, a hegyeken már nincs értelme fárasztania magát. A nem túl hosszú, ám szinte folyamatosan hegy- vagy lejtmenetes útvonalon a hűvös és esős időben egy hatalmas szökevényboly távolodott el, amelyből először a két kolumbiai, Nairo Quintana és Sergio Higuita, illetve az ausztrál Ben O’Connor volt a legjobb erőben. Közülük meglepetésre nem a kolumbiaiak, hanem az ausztrál bizonyult a legnyakasabbnak, aki végül hatalmas fölénnyel, ötperces különbséggel nyerte meg a szakaszt, ráadásul az összetett második helyére is feljött, hiszen Pogačar hat perccel, a többi összetettmenő még később ért célba. Az összetettben máris hatalmasak a különbségek, és nagyon valószínű, hogy a folytatásban csak a dobogó alsóbb fokai kapcsán számíthatunk izgalmakra.

Végeredmény, 8. szakasz (Oyonnax–Le Grand-Bornard, 150,8 km): Dylan Teuns 3:54:41 óra, Ion Izagirre +44, Michael Woods +47, Tadej Pogačar +49 mp, Wout Poels +2:33 perc stb. 9. szakasz (Cluses–Tignes, 144,9 km): Ben O’Connor 4:26:43 óra, Mattia Cattaneo +5:07, Sonny Colbrelli +5:34, Guillaume Martin +5:36, Franck Bonnamour +6:02 perc stb. Az összetett állása: Pogačar 34:11:10 óra, O’Connor +2:01, Rigoberto Urán +5:18, Jonas Vingegaard +5:32, Richard Carapaz +5:33 perc stb.