2024. március 29., péntek

Színes előadások várják a tanárokat

Kezdetét vette az Apáczai Nyári Akadémia

– A tanár dolga egyrészt egyszerű, hiszen kiválóan ismeri a szakmáját és a legjobb tudása és tapasztalata szerint végzi hivatását. Másrészt viszont nehéz, mert a vele szembe támasztott elvárások folyamatosan változnak, valamint a különböző tehetségű diákoknak különböző módon kell tanítani – mondta Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tegnap Újvidéken, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett Apáczai Nyári Akadémia megnyitóján.

Mint az államtitkár kifejtette, a tanulóinknak meg kell tanítanunk azt, hogy a magyar kultúra nem kisebb egyetlen más kultúránál sem. Ha számbelileg kevesebben is vagyunk, értéket tudunk teremteni, meg tudjuk őrizni értékeinket, amire büszkék lehetünk.

Az újvidéki nyári akkreditált pedagógus-továbbképzésen a héten két szekcióban zajlik a munka: az egyik a természettudományi szekció, a másik pedig a Történelem és magyarság elnevezésű szekció. Az ünnepélyes megnyitót idén rendhagyó módon az Újvidéki Rádió és Televízió székházában tartották meg.

 – Az e heti képzésen 47 tanár vesz részt, nagyon jó előadásokkal készültünk nekik, igyekeztük érdekessé és színessé tenni ezt a néhány napot. Sok visszatérő részvevője van a továbbképzésünknek, e pedagógusok azért jönnek, hogy szakmailag magasabb szintre emeljék tudásukat. Gyakorló pedagógusként tudom, muszáj a korral haladnunk, mindig újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk, ezért nagyon hasznosak tudnak lenni az ilyen jellegű továbbképzések – mondta Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya.

Az egybegyűlteket Klemm József, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese is köszöntötte.

– Szeretném, ha ez a találkozás, amire ma sor került, nem csak egyszeri alkalom lenne. Bízom benne, hogy kétoldali kapcsolat alakul ki a médiaház és a pedagógusok között, annak érdekében, hogy mindarról, amit fontosnak tartanak, a nézők is értesüljenek a lehető legnagyobb részletességgel – emelte ki.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A megnyitó ünnepségen részt vett Kiss Dávid és Kozma Bata Zsuzsanna, a magyarországi Oktatási Hivatal szakmai megbízottjai, Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, Wurst Erzsébet, az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka-Klub elnöke is. Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének megalapítója levélben köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepségen Harmath Károly atya tartott áhítatot.

A továbbképzés első napján Pomozi Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékének tanára archaikus népi imákról, balladákról és mondókákról tartott előadást.

 – A műveknek, túl a történeti és az időbeli mélységén, nyelvtörténeti mélysége is van. Például egy Silling István gyűjtötte archaikus imában is lehet olyan részeket találni, ami nyelvtörténetileg akár 1500 éves távlatot nyit meg. A folklór azért izgalmas nyelvtörténeti téma, mert az élőbeszéd hagyományával akár régebbi korokba is vissza tudunk jutni a vizsgálatok során, mint az írott történet vizsgálatával – mondta el Pomozi.

Délután Csókay András idegsebész Jézussal a tudományban címmel tartott előadást, majd az első napot Vajda Tamás előadása zárta.