2024. április 19., péntek

Bolyais díjeső Belgrádban, különdíj Szombathelyen

Belgrádban június végén rendezték meg ötvenedik alkalommal az idei Gyermek- és diákfilmszemlét, amelynek fődíját Dudás Norbert és Kadvány Kitti, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium filmműhelyének az alkotói nyerték meg a Lelkünk tükre című rövid-játékfilmjükkel, Báló Andor és Dudás Norbert Bárcsak című alkotását pedig a legjobb montázsért, Megyeri Gábort és Farkas Miklóst pedig a legsikeresebb mentori tevékenységért díjazták. Zoran Stefanović, a benevezett filmeket elbíráló zsűri elnöke az eredményhirdetés során a Bolyai Filmműhelyt az ország egyik legkiemelkedőbb alkotóműhelyeként méltatta, amely fennállása alatt kiépítette saját érzékenységét, s a filmjeiken keresztül egyedi képet kapunk Zenta fiataljainak a tranzíciós időszakban történő életéről, külön hangsúlyt fektetve az országban élő magyar közösség etnopszichológiai különlegességére.

S ez utóbbi az, ami az alkotás kicsiny keretei ellenére meghaladja helyi jelentőségét a produkciónak és egyfajta kulturális ténnyé, és egyfajta időkapszulává növi ki magát – hangsúlyozta ki a zsűri elnöke. A filmszemlén bemutatott két alkotásuk kapcsán elmondta, hogy mindkettő antológiai értékeket képvisel: a Bárcsak az életünk egy apró részét tárja elénk, a befejezése viszont felfedi előttünk fantasztikus alapzatát, ami arra készteti a nézőket, hogy még egyszer megtekintsék a filmet, s teszi ezt úgy, mint Milorad Pavić Vedžvudov pribor za čaj című története, vagy pedig úgy, mint M. Night Shyamalan Hatodik érzék című filmje. A legjobb montázsért díjazott film kapcsán Zoran Stefanović abbeli reményének is hangot adott, hogy a filmet kötelezően bemutatják a Szerbiai Fantasztikus Filmek Fesztiválján is.

– A szemlén minden évben bemutatnak legalább egy olyan filmet is, amit az összes szülőnek kötelezően be kellene mutatni. Az idén ezt a filmet úgyszintén a Bolyai Filmműhely tagjai – Báló Andor és Dudás Norbert – készítették el. A Lelkünk tükre egy, a fiatalokat gyötrő mentális és pszichikai nehézségekről szóló briliáns kistanulmány. Az idősebbek, a létfenntartásért folyó küzdelemmel elfoglalva nem veszik észre e jelenségek tömegességét, s gyakran a számos teherrel – hormonok, a lelkük, a társadalom önzősége, a civilizáció elidegenülése – küzdő fiataloknak nincs, aki elérhető megoldást adjon, amelyek orvosolhatják a lelki sérüléseiket, illetve amelyek segítségével túlvészelhetik az ifjúság gyötrelmeit – emelte ki Stefanović.