2024. március 28., csütörtök

Zaklatókat tartóztattak le

A rendőrség illetékesei több embert letartóztattak Mitrovicán és Inđiján. Hét embert azzal gyanúsítanak, hogy verekedésben vettek részt, még hármat erőszakos viselkedés miatt fogtak el.

A 2001-es születésű, zemuni származású L.N.-t és U.P.-t, valamint a 2003-as születésű, ópazovai A.L.-t azzal gyanúsítják, hogy július 3-án saját személygépkocsijukba berángattak egy 18 éves fiatalt, többször is megütötték, lerángatták róla a ruháját, elvették az óráját és a pénztárcáját, valamint azt követelték tőle, hogy utólag fizessen ki nekik 2000 eurót. Az áldozat könnyebb sérüléseket szerzett.

A fent említett három személy mellett még kettőt fokozottan keresnek.

Az öt gyanúsítottról az gyanítják, hogy korábban Inđija központjában több fiatalt is megütöttek.

A három letartóztatottat 48 órás őrizetbe helyezték, majd a bűnvádi feljelentést követően az illetékes ügyészség foglalkozik majd az ügyükkel.