A szabadkai Városházán megtartott gyászülésen emlékeztek szombaton a napokban elhunyt Bela Duranci neves művészettörténészre. Bela Duranci néhány nappal kilencvenedik születésnapja előtt hunyt el. Mint az elhangzott, 1931. július 5-én született Bácson, gimnáziumi tanulmányait Zomborban és Szabadkán végezte, majd a belgrádi Bölcsészettudományi Karon szerzett művészettörténészi oklevelet. Szabadka első okleveles művészettörténésze volt, 1959 és 1975 között a szabadkai Városi Múzeumban dolgozott művészettörténészként, illetve két évig az intézmény igazgatójának a tisztségét látta el, továbbá a Képzőművészeti Találkozó, majd a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársa volt. 1961-től közlik képzőművészeti kritikáit, nagyjából ötszáz írása jelent meg, emellett több könyv szerzője, illetve társszerzője. 1977-től a Híd folyóirat állandó képzőművészeti kritikusa volt. Szakterülete Vajdaság képzőművészete és építészete – elsősorban a szecessziós építészet –, valamint a művésztelepek munkája volt. Több évtizedes pályafutása során számos szakmai kitüntetéssel ismerték el, de Szabadka Városa is tisztelettel adózott munkássága előtt: 1996-ban a város Pro Urbe díjasa volt, míg 2008-ban elnyerte a díszpolgári címet.
Az első volt, aki lendületes és aktív tevékenységével megalapozta mások számára az utat, úgy, ahogyan azt senki más nem tette, emelte ki dr. Ninkov K. Olga művészettörténész, múzeumi tanácsos. Mint hozzátette, Bela Duranci folyamatosan írt, olvasott és gondolkodott. Kiváló szónok volt, aki bármilyen helyzetben képes volt megtalálni a legmegfelelőbb szavakat, ezért volt élmény, amikor ő nyitott meg egy-egy kiállítást, hangzott el. Olyan szakember és ember volt, akivel fiatalabb kollégái szerettek beszélgetni, emelte ki Ninkov K. Olga, majd bejelentette, hogy Bela Duranci írásai és a róla készült írások bibliográfiája elkészült, a tervek szerint az idén jelenik meg a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában.
Penovác Náray Éva, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója Bela Duranci szövegeinek egyik fordítója. A gyászülésen kiemelte: egy Duranci szöveget fordítani gyötrelmes és gyönyörű munka. „Gyötrelmes addig, amíg a fordító rá nem hangolódik nemcsak a szövegre, hanem a szerző gondolkodásmódjára is, hiszen mit ér egy pontosan lefordított szöveg, ha később az olvasó nem érzi mögötte azt az embert, aki a sorokat papírra vetette. Azt az embert, aki annyi mindent adott ennek a vidéknek és az itt élő embereknek, azoknak is, akik nem a művészetet helyezik előtérbe” – hangsúlyozta Penovác Náray Éva.
A gyászülés végén Miroslav Jovančić hegedűn előadta azt a dalt, amely sok évvel ezelőtt, egy decemberi estén, a baráti összejövetel, a vörösbor, a sajt és az olajbogyó mellett különösen nagy örömet okozott Bela Durancinak. Az elhunytat a Bajai úti temetőben helyezték örök nyugalomra.
