2021. szeptember 21., kedd

Aratóverseny Muzslyán

Lendületet vett a búza aratása Bánátban. Közben újra megrendezésre kerülnek a hagyományos aratóünnepségek. Az egyik első ilyen rendezvényt ma tartották meg a muzslyai réten, ahol tizennyolc csapat mutatta be a hagyományos aratást. Köztük voltak a magyarországi Szarvas és a romániai Ótelek képviselői is. A rendezvényt Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottságának elnöke nyitotta meg.                     

-Az aratás az mindig ünnep. Most különösen. Nem csak a kemény munka és a jó Isten áldásával megtermelt termény ünnepe ez, hanem a közösség ünnepe. És hosszú idő után tudunk együtt lenni, ennyi csapat, hogy összejött, azt gondolom, hogy hatalmas dolog. A közösség erejét dicséri. A muzslyai közösség egy erős közösség, nemrégen megmutatta az erejét, nyilatkozta Juhász Bálint. 

Közép-Bánátban az idén 55 ezer hektáron vetettek búzát, a muzslyai réten pedig mintegy 1200 hektáron termesztettek kenyérgabonát. Az első eredmények alapján közepes hozamokra számítanak.

Az eseményhez képgaléria is tartozik, amelyet itt tekinthetnek meg.