2021. szeptember 25., szombat

A meg nem hallott milliók

„Mi éljük az életünket, meg ők is élik a sajátjukat. Szépen, egymás mellett” – gondoltam. Még gyermekként. Aztán, ahogy megnőttünk, úgy változtak meg a dolgok körülöttünk. Rájöttem, mégsem ilyen egyszerű ez a történet. Nem élhetjük mi a világunkat úgy, ahogy mi szeretnénk, hiszen Ők nem hagyják. A nagyurak. A többség?

Mi, akik évekkel ezelőtt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, hogy milyen az elnyomott kisebbségi lét, jogosan vessük vigyázó szemünket Brüsszelre, ahonnan csak úgy lesöpörték a közel másfél millió ember által aláírt kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést.

Sajnos ma az Európai Unió intézményei alig foglalkoznak az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival, annak ellenére, hogy a tagállamok lakosságának több mint tíz százaléka tartozik valamilyen őshonos etnikai kisebbséghez. Ez közel ötvenmillió embert jelent. Egy Spanyolország lakosságával közel azonos számú közösséget. Ám hiába ez a nagy szám, hiába a Székely Nemzeti Tanács által gyűjtött rengeteg aláírás, a mai napig nem született átfogó európai uniós kisebbségvédelmi szabályozás. Az őshonos nemzeti kisebbségek önhibájukon kívül szenvednek hátrányt Európa-szerte, csak azért, mert kultúrájukat, nyelvüket tekintve nem tartoznak a többségi társadalomhoz. Az őshonos nemzeti kisebbségek jogai egyes országokban ugyan biztosítottak. Ezen uniós tagállamokban a kisebbségi közösségek nyelvét és kultúráját az országot erősítő értékként kezelik, ám máshol a kisebbségek beolvasztásában érdekeltek. Egyebek között Erdélyben is.

Egy európai szintű kötelező kisebbségvédelmi szabályozás jelentős mértékben javítaná a kisebbségek helyzetét, ám az unió ebben nem érdekelt. Brüsszelben egy tollvonással lesöpörték a közel másfél millió ember által aláírt kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést. Sőt. Teljes érdektelenségről tették tanúbizonyságot, mondván, hogy nekik ilyen kérdésekben meg van kötve a kezük. Ennek ellenére a napokban az Európai Bizottság egy korábban benyújtott polgári kezdeményezést elfogadott, amely az háziállatok védelméről szól. Azon belül is a tojótyúkokra, a brojlercsirkékre, a kocákra és a borjakra terjednek ki a benne foglalt szabályozások. Nevetségesen hangzik, ám ez a rideg valóság. Természetesen fontos kérdés az állatvédelem, de az, hogy ezt a kérdést jelentősebbnek tartják ötvenmillió ember sorsánál, az jól reprezentálja a brüsszeli elefántcsonttorony álláspontját, amely láthatóan nem a többség felfogását tükrözi, hiszen a jogszabályban rögzített hét ország helyett tizenegyben, Belgiumban, Horvátországban, Írországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Spanyolországban és Svédországban is meglett a kellő számú szignó. Érdekes ugyanakkor, hogy arrafelé nem minden kisebbségügyi kérdésben ilyen érzéketlenek. Láthatjuk, hogy (becslések szerint) a világ népességének kevesebb mint egy százalékát kitevő LMBTQ-közösség törekvéseivel folyamatosan, napi szinten foglalkoznak, olyannyira, hogy még a csapból is a szivárvány folyik. Nemzeti minoritás nem, bármely más igen? Úgy látszik, hogy sajnos a mélyebb európai intézményrendszert átható gondolkodásmód szerint az európai integráció semmiféle nemzeti gondolattal nem kapcsolható össze. Más szóval az őshonos nemzeti kisebbségek melletti kiállás akadályozná az Európai Egyesült Államok kialakítását.

Ez lenne a Brüsszel által oly sokat hangoztatott kulturális és mindenféle sokszínűség? Ez lenne a tolerancia? Ötvenmillió ember hangjának a figyelmen kívül hagyása? Emberek kirekesztése? Kétlem…