2024. április 19., péntek

Ciprus nemzetközi segítséget kér

Ciprus még tegnap segítséget kért az Európai Uniótól és Izraeltől, mivel hatalmas erdőtűz ütött ki az országban, amely Limassol és Larnaca városaitól északra tombol. A környező települések lakosait már evakuálták – írja a Blic.

A szél miatt a tűzvész legkevesebb hat települést érint a Tróodosz-hegység lankáin, amely terület erdőségekben és aljnövényzetben gazdag.

– Ez egy rendkívül nehéz nap Ciprus számára. Az állami szervek minden erőfeszítést megtesznek, elsődleges célunk, hogy ne legyenek emberi áldozatok – mondta Twitter bejegyzésében Nicos Anastasiades ciprusi elnök.

Ennek ellenére idáig négy személy vesztette életét az erdőtűzben, amely második napja tombol az országban, jelentették a ciprusi állami szervek. A tűz mostanra már tíz települést ért el több mint 50 négyzetkilométernyi területen.

A tájékoztatás szerint egyiptomi állampolgárok vesztették életüket a Limassol és Larnaca városai közötti hegyes területen. Ciprus továbbra is nemzetközi segítséget kér a tűzvész miatt, amelyet az ország történelmének legnagyobbikának neveztek. Görögország idáig két repülőgépet küldött és az állami szervek Izraeltől is segítséget várnak.

A tűzvész kiváltó oka eddig még ismeretlen, viszont a múlt héten az országban 40 fok feletti hőmérsékleteket mértek.