2024. április 18., csütörtök

Egynapos sztrájkot hirdettek hétfőre a szerbiai ügyvédek

Egynapos sztrájkot hirdettek hétfőre a szerbiai ügyvédek, erről döntött a Szerbiai Ügyvédi Kamara igazgatóbizottsága. A tiltakozás oka a Szerb Parlament alkotmányos kérdésekkel és törvényhozással megbízott bizottságának javaslata, miszerint három törvény esetében hiteles értelmezést javasolnak – jelenti a 021.rs.

Ezek a javaslatok a kötelmi jogviszonyról szóló törvényre, a fogyasztóvédelmi törvényre és a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevőket védelmező törvényekre vonatkoznak. Az ügyvédi kamara szerint a hiteles értelmezések elfogadásával sérülnének az Alkotmánnyal és az Európai konvencióval biztosított egyetemes emberi jogok, vagyis az igazságos tárgyalásra, az egyenlő jogi védelemre, a jogi biztonságra való jog. 

Az ügyvédek az egynapos sztrájk idején nem jelennek meg a tárgyalásokon, az ügyészségek előtt, a közjegyzőknél és az önkormányzatok előtt sem.

Indoklásuk szerint a hiteles értelmezés elfogadásával megteremtődnének a feltételek, hogy a jogerősen lezárt eljárásokat meg lehessen ismételni, a polgárok elveszíthetnek olyan pereket, amelyeket már sikerült megnyerniük a bankokkal szemben. Az alkotmány tiltja a retroaktivitás alkalmazását, csak általános érdek esetén tehető kivétel. Ebben az esetben azonban egyértelmű, hogy nem általános érdekről, hanem a banki szektor érdekéről beszélünk.

A törvényhozó egy 43 évvel ezelőtti törvény értelmezését hozná vissza, amivel egyértelműen a bankokat védené.