2024. április 20., szombat

Problémába ütközött az elbocsátás tilalma

Az utolsó minimálbértől számított három hónapban, azaz júniustól szeptemberig tart az a tilalom, amely szerint az állami támogatást felvett vállalatok nem bocsáthatják el a foglalkoztatottak több mint 10 százalékát, írja a 021.rs hírportál.

Ez csak egy probléma, amellyel a szerbiai munkáltatók szembe találták magukat.

– Nagyon sok kolléga nem tudta kihasználni ezt a támogatást, hiszen az éttermek és a kávézók, úgy ahogy tudtak csak dolgozni ebben az évben. Emellett az éjszakai klubok egyáltalán nem működtek, így számukra ez a segély nem sokat jelentett, mert amúgy is minden költségüket ki kellett fizetniük. A legnagyobb kihívás számunkra még mindig az, hogy nem kaptuk meg a megbeszélt segélyt a referencia-időszak 12 százalékát, és nagy nyomás alatt vagyunk, mind a bérlők, mind pedig az adóhatóság és a beszállítók – nyilatkozta a Biznis.rs portálnak Miloš Relić, az Éjszakai Klubok és Bárok Egyesületének elnöke.

Hozzátette, hogy akik még mindig benne vannak a programban, azok még két minimálbért kapnak, júliusban és augusztusban, emellett tilalom december elsejéig tart majd. A munkáltatók olyan helyzetben kerültek, hogy bármelyik alkalmazottjuk zsarolhatja őket, emelést kérhet, és kevesebb munkát végezhet, mindezt azért, mert tudja, hogy meg van kötve a kezük.

Relić emellett elmondta, hogy vannak különféle helyzetek, mint pl. amikor egy alkalmazott meghal, így a munkáltató segítség nélkül marad.

– Jómagam is voltam ilyen helyzetben, amikor két munkásom felmondott, és 24 órán belül új munkaerőt kellett találnom, ezért olyan személyeket alkalmaztam, akiknek nincs elég tapasztalata, mert nem volt más választásom. Ez egy nagyon kellemetlen megoldás az állam részéről. Nem értem, hogy miért nem lehet kivételt tenni abban az esetben a munkavállaló magától elmegy vagy meghal, akkor nem vagyunk kötelesek megtartani a létszámot, főleg abban a szektorban, ahol gyakorlatilag 14 hónapja nem dolgoztunk – kérdi Relić.

Elmondta, hogy most az a legfontosabb, hogy a kormány és a miniszterelnök tartsa a megbeszélteket, amikor a segítség mértéke a kérdés, és, hogy időben találjanak egy megoldást a problémákra, mielőtt újabb korlátozásokat vezetnek be a járvány újbóli fellángolása miatt.