2021. szeptember 18., szombat

Muravidék sorsa is Trianonban dőlt el

A százéves évforduló alkalmából a trianoni békediktátum emlékének szentelte a 2020. évi 1–2. kettős számát a Lendván megjelenő Muratáj, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet tudományos folyóirata, amely a Száz év, száz csoda, ugyanannyi csapás című, meghiúsult konferencia előadásainak közlése mellett irodalmi alkotásokkal és irodalomtörténeti értekezésekkel tette teljessé az 1920-ban született „megsemmisítő szándékú döntés […] nemzedékről nemzedékre öröklődő, feloldhatatlan trauma” feletti számvetést. Neves történészek, írók és költők szóltak írásaikban mindarról, amit a muravidéki magyarság – általában a magyarság – Trianon kapcsán az elmúlt száz év során kénytelen volt elszenvedni. „Itt maradtam én is, mint őseim / Ingoványos szelleme, amely azóta is / kering az agyonmosott Mura-parton. / Már csak a homályban látom őket” – írta Csuka Zágorec Judit A Muránál című versében.

A tudományos folyóirat Tovább élő Trianon: történelemben, irodalomban, néprajzban című fejezetében Göncz László A muravidéki magyarok kisebbségi létének kezdeti időszaka című kiváló tanulmányában részletesen szólt a Muravidék délszláv királysághoz történt elcsatolásának történetéről: míg a Vajdaság, a Baranyai háromszög és a Muraköz 1918 végétől a békeszerződés aláírásáig, majd annak ratifikálásáig folyamatosan délszláv katonai megszállás alatt volt, a Muravidék esetében erre csak 1919. augusztus 12-e után került sor. A Mura mente elcsatolásával 30, magyarok lakta település került a délszláv államhoz – 20–22 ezer magyar lakossal –, ugyanakkor a Rába mentén, Szentgotthárd térségében 8–9, többségében szlovén falu a magyar állam keretében maradt. A Muravidék délszláv katonai megszállása után azonnal megkezdődött a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság szempontjából veszélyesnek ítélt egyének elüldözése, aminek következtében két-három esztendő múltán a muravidéki magyar közösség úgyszólván értelmiség nélkül maradt. 1918 karácsonyán ötven család kapott kiutasítási határozatot, akiknek 1919 februárjáig el kellett hagyni a várost. Köztük volt Kiss Dénes polgári iskolai igazgató, három tanártársával együtt. 1920 nyarán Alsólendváról további 68 családot utasítottak ki, ami 200–250 személyt jelentett. Az alsólendvai esperesplébános, Strausz Flórián, fivérével, Strausz Antallal közösen írt történelmi áttekintőjében rámutatott: a megszálló csapatok „a piszkosságban és rablásban nemes versenyt fejtettek ki. A fegyveres rablók szívesen látogatták a falvakat, raboltak magának Alsólendvának szélső házaiban is, de legnagyobb örömmel mégis a hegyi hajlékokban garázdálkodtak, úgy hogy a megszállás első fél esztendejének végén el lehetett mondani: nincsen hegyi hajlék, melyet legalább egyszer föl nem törtek, nincsen szőlő, mely terméséből ne raboltak volna.”

Halász Albert Hetés, a kettészakított táj című tanulmányában idézte Matija Slavič muravidéki származású szlovén lelkész Párizsban előadott Referat o Perkmurju című beszámolóját, melynek 5. Ethnográfia és statisztika című fejezetében a Murántúl mindazon településeinek elcsatolását követelte, ahol szlovén nyelvű istentiszteletet tartottak; ez 88 642 lakost jelentett. Magyar istentiszteletet 18 318, német istentiszteletet pedig 7163 lakos hallgatott. Murántúl tehát 114 123 lakost számlált. Halász Albert rámutatott: Slavič állításait egy közel száz évvel korábban, bizonyos Kossits József szlovén lelkész adataira alapozta – ezzel szemben a valóság az, hogy Hetés első néprajzi kutatói, Bellosics Bálint és Gönczi Ferenc, akik a XIX. század második felében kezdték a táj történetét kutatni, „még egy nyelvileg és néprajzilag osztatlan tájegységet találhattak”.

Šövegeš Lipovšek Gordana „A szlovénoknak szlovén püspököt, olyant, akit megértenek” című, ugyancsak kiváló írásában gazdag forrásanyagra hivatkozva elmondta: 1919 januárjában Klek Jožef pap zalai és rábavidéki szlovén paptársai nevében közzétett autonómia-tervezetében Vas és Zala megye szlovén nemzetiségű híveinek közösségét még a Magyarországon belül tervezett Slovenska krajina (Szlovén Vidék) megyében képzelték el. A Vasi Közép Egyházmegye Muraszombat vidéki gyülekezete vezetőségének 1918. november 21-i ülésén az evangélikus papság döntéséről született jegyzőkönyvben pedig ez olvasható: „a Vendvidék mindig magyar hazafias érzelmű volt, s nem voltak sohasem elszakadási szándékai; Siftár Károly lelkész elmondta, hogy tudtával most sincsenek elszakadási törekvések.” Határozatuk szerint „a lelkészek és tanítók mindent megtesznek, hogy a népet a magyar hazához való hűségben megtartsák”.

Kovács Attila A szlovén nemzetépítés és Trianon című tanulmányában kiemelte: az 1860-as években született politikai tervezetek a szlovén nemzetet már egy politikai adminisztratív egységben képzelték el. Közösségi vezetőik gyakran hivatkoztak az Egyesült Szlovénia politikai programra, melyet elsőként Matija Majar Ziljski, a karinthiai Klagenfurttban tevékenykedő szlovén pap 1848. március utolsó, vagy április első napjaiban vetett papírra. Ivanóczy Ferenc katolikus esperes és paptársai a XIX. század fordulóján megfogalmazott szlovén nemzeti programjában a vend közösség sorsát még Magyarországon belül képzelték el. „Az 1918. november 13-án aláírt belgrádi konvenció demarkációs vonalként a Dráva folyót szabta meg, így a Muravidék és Muraköz is (ahol horvátok éltek) egyelőre Magyarországon belül maradtak.” A békekonferencia végül is 1919. május 20-án döntött a Muravidék sorsáról úgy, hogy a Mura és a Rába folyók vízválasztója képezte a határt Jugoszlávia és Magyarország között.

A Muratáj trianoni számának irodalomtörténeti fejezetében Péntek Imre Gondolatok a Trianon-líráról című tanulmányában Babits Mihály Áldás a magyarra, Juhász Gyula Trianon, Sajó Sándor Magyar ének 1919-ben és Wass Albert Üzenet haza című verse kapcsán a nemzeti sorskérdések lírai megnyilatkozásának jelentőségéről értekezett. Fejtegetését találóan egészítette ki Trianoni anzix Pannóniából című verse: „[…] Hallani vén Muravidéken / csendes esti harang szavát: / volt egyszer itt egy törékeny Éden, / s széttiporta brutális láb.” A Lendván megjelenő Muratáj példásan szép emléket állított a trianoni országcsonkítás nyomán született nemzeti tragédiánk muravidéki eseményeinek.